+ Színház

A József Attila Színház örökbe fogadott egy lovat

József Attila Színház

Csodás dolog bármilyen formában a lovakhoz kötődni – mondta Hargitai Iván a darab rendezője és a József Attila Színház művészeti vezetője.

A József Attila Színház társulata egy évre örökbe fogadta Árvácskát.

Nem véletlenül esett a választás őrá, ugyanis a hamarosan bemutatásra kerülő Peter Shaffer: Equus című darab központi figurája egy ló.

Természetesen a kis hucul nem mehetett a színházba, de a darab főszereplői nevelőszülei lettek a Fővárosi Állat és Növénykertben. Fehér Anna, Fekete Gábor, Fila Balázs, Hargitai Iván, Szabó Emília és Zöld Csaba a próba után ismerkedtek meg Árvácskával.

A társulat oklevelet is kapott a ló örökbefogadásáról, valamint életrajzot a kis kedvencről.

„Csodás dolog bármilyen formában a lovakhoz kötődni, mert szépek, erősek, nemesek. Nem véletlen a többezer éves mély viszony velük. Mi sokat változtunk a történelem során, az ő jellemük azonban töretlenül ugyanaz. Emlékeztetnek néhai természetközeli, emberibb mivoltunkra.”

– mondta Hargitai Iván a darab rendezője és a József Attila Színház művészeti vezetője

Az Equus című darab egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt. A különleges történethez párosuló izgalmas színpadi vízió a színház fennállásának történetében is meghatározó előadást ígér.

A bemutató október 6-án lesz a József Attila Színházban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top