+ PR-cikk

Tökéletesíteni szeretnéd a nyelvtudásod?

nyelvtanulás

Aki gyakorlott nyelvtanuló, az pontosan ismeri azt az érzést, hogy minél többet tanul, minél többet tud, annál inkább úgy érzi, hogy szinte semmi sincs a fejében.

Persze ez korántsem felel meg a valóságnak, ugyanakkor azt sem árt észben tartani, hogy egy nyelvtanuló sosem mondhatja azt, hogy most már elég volt, vége, megtanult mindent. Még az anyanyelvünket is életünk végéig tanuljuk, így nincs ez másként egy idegen nyelvvel sem. Szerencsére bőségesen akad eszköz erre a célra, így a mai cikkünket ennek a témának, vagyis a nyelvtudás finomhangolásának szenteljük.

Te miben szeretnél fejlődni?

Mindenkinek megvan a maga erőssége és gyengesége, ha a nyelvtanulás kerül terítékre. Míg egyeseknek a nyelvtan megy jobban, mások a kiejtésben brillíroznak. Ez azonban ne szegje senki kedvét! Az Oxford Corner Könyvesbolt fejlesztő nyelvkönyvei segítségével ugyanis akár egy-egy terüleltre is ráfekhetünk.

Alapvetően mindenki érzi azt, hogy hol lehetne még egy kicsit javítani, de érdemes kikérni a nyelvtanárunk véleményét is, mert sokszor az önbizalom hiánya mondatja a nyelvtanulókkal azt, hogy nem is olyan kiválóak a nyelv használata során.

Mindenképpen jó, ha reális önképünk van – nyelvtanuló szempontból nézve is. Így biztosan meg fogjuk tudni figyelni, hogy mi okoz számunkra nehézséget, mi megy nehezebben, vagy épp milyen helyzetekben fagyunk le.

Nyelvtan? Kiejtés? Nyelvhasználat?

Talán ezek a leggyakoribb területek, amelyek extra fejlesztésre szorulnak, így az Oxford Corner Könyvesbolt kifejezetten széles termékkínálattal várja a nyelvtanulókat és a fejlődni vágyókat. De mutatjuk is, hogy hol és miben lesznek a segítségedre ezek a nyelvkönyvek.

  • Bárki bármit mond, megfelelő nyelvtani alapismeretek nélkül egész életedben csak konyhanyelvet fogsz beszélni, így mindenképpen érdemes begyakorolni az alapvető fontosságú nyelvtani szerkezeteket. Ehhez számtalan segédanyag áll majd a rendelkezésedre, akár egynyelvű, akár kétnyelvű változatban is – természetesen a különböző tudásszinteknek megfelelő összeállításban.
  • A kiejtés a másik legnagyobb mumus, főként felnőtt nyelvtanulók esetében. Míg a gyermekek sokkal könnyebben ejtenek ki bármilyen hangot, addig a felnőttek ezen képességei már erősen korlátozottak. Aki azonban maximalista, és nem éri be azzal, hogy töri a nyelvet, annak feltétlenül kapóra jönnek az olyan kiadványok, melyek a szebb kiejtést segítik elő.
  • A nyelvhasználatot gyakorolva a leggyakrabban előforduló élethelyzeteket veheted át a könyvek segítségével, és minden szituációhoz elsajátíthatod a megfelelő paneleket is.

Amint látod, semmi ok a kétségbeesésre, hiszen ha tudod, hogy miben szeretnél fejlődni, a fent említett könyvesboltban meg fogod találni a hozzá vezető utat is!

Fontosak a sikerélmények!

Elsőre talán nehezen indul majd, hogy leülj és olyan részeket tanulj, amiben esetleg már eleve sok kudarc ért. Ám ha egy kicsit is kitartó vagy, akkor nem marad el az eredmény sem!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top