+ Pályázat

Itt az eladóművészeti támogatások listája – 6 milliárdot osztottak

Összesen hatmilliárd forint támogatást nyertek a Pest Vármegyei Kormányhivatal által hatósági nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezetek, beleértve a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezeteket is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) sajtó- és kommunikációs főosztálya hétfőn.

A regisztrált előadóművészeti szervezetek támogatására fordítható keretösszeget a KIM négymilliárdról emelte hatmilliárd forintra.

A közleményben kiemelték, hogy a korábbi években előadó-művészeti többlettámogatás néven ismert pályázat döntési listái a vártnál korábban, már hétfőn 14 órától érhetőek el az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján.

EMT-TE-23-DÖNTÉSI LISTA

EMT-ZENEMŰV-23-DÖNTÉSI LISTA

A miniszteri döntést követően az EMET minden érintett, szabályosan regisztrált szervezetet értesít.

A pályázati felhívásban szereplő kategóriák a következők voltak: kiemelt művészeti értékekkel bíró szakmai programok támogatása; gyermek, ifjúsági és családoknak szóló művészeti programok támogatása; nemzetközi térben megvalósuló, kiemelt előadóművészeti jelentőséggel bíró programok támogatása; határon átnyúló magyar-magyar és országhatáron belüli koprodukciók elősegítése; szakmai fesztiválok támogatása; alapműködést elősegítő, kiegészítő támogatás.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top