+ Irodalom

Murakami Haruki nyerte a spanyol irodalmi Nobel-díjat

Murakami Haruki

A Nobel-díj örök várományosának számító, kiotói születésű  Murakami Haruki első regénye, a Hallgassd a szél dalát! 1979-ben jelent meg.

Murakami Haruki japán író nyerte ebben az évben irodalom kategóriában a spanyol Nobelnek is nevezett Asztúria hercegnője-díjat – jelentett be döntését a zsűri Oviedóban szerdán.

A közzétett méltatásban a 74 éves japán szerzőt a döntőbizottság a kortárs irodalom hosszútávfutójának nevezte, akinek hangja nagyon különböző generációkhoz jutott el.

A bizottság kiemelte Murakami művészetének egyediségét és egyetemességét, képességét arra, hogy ambiciózus és innovatív narratívában ötvözze a japán hagyományokat a nyugati kultúrával, miközben korunk olyan fontos jelenségeivel és konfliktusaival foglalkozik, mint például a magány vagy az egzisztenciális válság.

A Nobel-díj örök várományosának számító, kiotói születésű  Murakami Haruki első regénye, a Hallgassd a szél dalát! 1979-ben jelent meg. A nemzetközi áttörést a Norvég erdő című, 1987-ben kiadott regénye hozta el számára.

Eddig publikált 19 könyvét a világ mintegy 50 nyelvére fordították le, legutóbbi műve, a The City and Its Uncertain Wall egy hónapja jelent meg.

Japán nyelven az ő fordításában olvashatók a többi közt F. Scott Fitzgerald, Raymond Carver és Truman Capote művei.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda. Az eddigi díjazottak idén: Eliud Kipchoge kenyai atléta sport kategóriában, Hélene Carrere d´Encausse francia történész társadalomtudományok kategóriában, Nuccio Ordine olasz filozófus kommunikáció és humán tudományok kategóriában, valamint Meryl Streep amerikai színésznő művészet kategóriában.

A díjat hagyományosan októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (18,7 millió forint) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top