+ Film

Állva tapsolva fogadta a közönség Elek Judit filmrendezőt Cannes-ban

elek judit

Elek Judit: Nagyon nagy megtiszteltetés, mint mindig, itt lenni, mert be kell, hogy valljam, Cannes-nak köszönhetem a rendezői identitásomat.

fotó: elemi.hu

Állva tapsolva fogadta a közönség csütörtökön Elek Judit filmrendezőt a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, aki a Sziget a szárazföldön című filmje vetítésére érkezett. Az 1969-ben forgatott alkotást a felújított filmeket bemutató Cannes Classics válogatásba hívták meg.

„Nagyon nagy megtiszteltetés, mint mindig, itt lenni, mert be kell, hogy valljam, Cannes-nak köszönhetem a rendezői identitásomat”

– köszöntette franciául a 86 éves alkotó a fesztiválpalota teljesen megtelt Bunuel termében a zömében fiatalokból álló közönséget a vetítés előtt.

Elek Judit filmjei négy alkalommal is szerepeltek Cannes-ban, először 1968-ban a Meddig él az embert vetítették a Kritikusok Hete szekcióban, míg első nagyjátékfilmjét, a Sziget a szárazföldönt hosszú vastaps fogadta, amikor 1972-ben a hivatalos programban versenyen kívül mutatták be.

Gérald Duchaussoy programigazgató emlékezett arra, hogy 2015 óta rendszeresen szerepelnek magyar filmek a válogatásban (Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő és Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című alkotásai), míg Ráduly György.

A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója elmondta, hogy az intézmény munkatársai az elmúlt években 180 magyar filmet restauráltak, köztük Elek Judit teljes életművét, amely rendelkezésre áll minden érdeklődő forgalmazó, programigazgató számára.

A Sziget a szárazföldön egy magányos, idős asszony története, akit Kiss Manyi alakít. A nő egy budapesti bérházban egy nagy lakásban él, de szűkös társbérleteikben szorongó szomszédainak nyomására elhatározza, hogy lakását kisebbre cseréli.

A film hitelesen idézi fel a hatvanas évek Budapestjének atmoszféráját, a rendező a dokumentarista ábrázolásmódot szürreális hangulattal és groteszk humorral ötvözi.

A Sziget a szárazföldön forgatókönyvírója Mándy Iván volt, operatőre a közelmúltban elhunyt Ragályi Elemér, akivel már a Meddig él az ember? (1967) című filmben is sikerrel dolgoztak együtt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top