+ Képzőművészet

Mona Lisa egy újabb titkát fejtették meg

mona lisa

Az eredeti Mona Lisa, amelyen 1503-ban kezdett dolgozni az itáliai polihisztor, több mint 200 éve a párizsi Louvre-ban látható.

Leonardo da Vinci Mona Lisa című képének egy újabb titkát fejtették meg szakemberek, aki szerdán Rómában bejelentették: a kép hátterében látható tájon a toszkánai Laterina település mellett található Romito-híd látható.

Több mint öt évszázad telt el Leonardo da Vinci Mona Lisájának megalkotása óta, és megint egy újabb titkát sikerült felfedni a mesterműnek.

Silvano Vinceti történész, az olasz kulturális és környezeti örökség felmérésével foglalkozó bizottság elnöke szerint az összehangolt kutatás azt mutatja, hogy Leonardo da Vinci az etruszk-római Romito-hidat örökítette meg műalkotásán.

„Ma már csak egy ív maradt belőle, de 1501 és 1503 között nagyon forgalmas volt a híd, amit a firenzei állami levéltárban talált egyik dokumentum is igazol a Medici-család tulajdonában álló műalkotások állapotáról” – ismertette Vinceti.

„Ebben az időben Leonardo az Arno völgyében tartózkodott, először Césare Borgia szolgálatában. A Romito-hídnak négy íve volt és két szikla között húzódott egy útvonalon, amely több kilométerrel lerövidítette az utat a toszkánai Arezzo, Fiesole és Firenze városok között” – mondta a történész.

Az elmélet alátámasztására egy drónnal felvételeket készítettek és virtuálisan újraalkották a hidat. A szakértők történelmi dokumentumokat is bemutattak, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy Leonardo da Vinci akkortájt gyakran megfordult Laterina térségében.

Az eredeti Mona Lisa, amelyen 1503-ban kezdett dolgozni az itáliai polihisztor, több mint 200 éve a párizsi Louvre-ban látható.

A festményről úgy tartják, hogy Lisa Gherardinit, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő feleségét ábrázolja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top