+ Színház

Itt olyan Ima szól, ami kirepít az univerzumba

kristály Recirquel Ima

Április 28-tól újra látható a Recirquel Ima című, Vági Bence által rendezett produkciója a Müpa mellett felállított sátorban.

fotó: Hirling Bálint

Április 28-tól újra látható a Recirquel Ima című produkciója a Müpa mellett felállított sátorban; a Vági Bence rendezte produkciót június 3-ig összesen 86 alkalommal mutatják be.

A Recirquel tavaly áprilisban a Bartók Tavasz keretében mutatta be a produkciót. Az Ima a debütálását követően végig telt házzal futott a Müpa-sátorban, három hónap alatt több mint kilencezren váltottak jegyet az alkotásra.

A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző alkotás minden elemével arra törekszik, hogy kiszakítsa a nézőket a hétköznapok valóságából, amiben egy különleges, a szakrális helyek atmoszféráját idéző installáció segíti őket.

„A látogatók véget nem érő, több millió fénypont által megvilágított sötét térben mélyülhetnek el az Imában, miközben elveszítik térérzékelésüket, és úgy érezhetik, mintha kirepülnének az univerzumba. A fényekkel és hangokkal különlegessé formált tér egybeolvad az előadóművészek mozgásával, felemel, ugyanakkor a lélek mélyére visz, akár egy fohász”.

Vági Bence kiemelte: az Ima bepillantást nyújt a jövő színházába, ahol nincsen hagyományos nézőtér és székek, hanem a néző különféle megoldások révén maga is részese az előadásnak. A Recirquel művészeti vezetője hozzátette:

„ez az előadóművészeti megközelítés az Egyesült Államokban és Angliában már komoly trend, és itthon is egyre nagyobb a kereslet ezekre a produkciókra”.

A társulat másik immerzív előadását, a Kristályt, öt éve folyamatosan telt ház előtt játsszák a karácsonyi időszakban – emelte ki.

Az Ima egyszemélyes darab, amelyet a társulat artistaművészei – Horváth Zita, Illés Renátó, Zsíros Gábor és Charles-Éric Bouchard – egymást váltva adnak elő. A meditatív utazáson a művészek nemcsak előadók, hanem egyben kísérői is a közönségnek. Miközben a koreográfia mindegyik előadásban ugyanaz, a művészek a különböző zsánerszámaik, eltérő személyiségük miatt más-más aspektusait jelenítik meg ugyanannak a művészeti tartalomnak – áll az ismertetőben.

A produkcióban nagy hangsúlyt kap az összművészeti alkotói munka: a látvány- és fénytervezés, a zene és a hangzás együttesen hozza létre az installáció terének tágas, lebegő élményét. A Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene nélkülözhetetlen része az előadásnak, csakúgy mint a produkcióban különleges szerepet kapó fények, melyekért Lenzsér Attila lighting designer felelt. Az Ima-installáció Vági Bence és Vladár Tamás alkotása, az előtér látványa pedig Iványi Árpád közreműködésével jött létre.

Beszélgetésünk Vági Bencével:

A szeretetről mesél a Recirquel, de mi lesz a jegesmedvékkel? – Vági Bencével beszélgettünk

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top