+ Irodalom

Felhők – 600 ezer Ft összedíjazású irodalmi pályázat

Balaton Felhők
MTI/Varga György

Nyílt, magyar nyelvű szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, hívószava a Petőfi-évhez kapcsolódva: Felhők – közölték a szervezők hétfőn.

A pályázat összdíjazása 600 000 forint, a győztesekről zsűri és közönségszavazás dönt majd – áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy a megmérettetésen műfaji megkötés nincs, azonban egy szerző csak egy, másutt még nem publikált alkotással nevezhet.

A jeligés nevezésű pályázatra kortárs magyar szerzők magyar nyelvű műveit a pestextpalyazat@gmail.com címre várják Felhők tárgymegjelöléssel, maximum 6000 leütés terjedelemben, word vagy pdf formátumban.

A beküldési határidő június 1., a pályázat zsűrizése két körben zajlik. Az alapos előválogatás után a legjobb tizenegy pályamű kerül a főzsűri elé, amelyet idén Visky András, Lövétei Lázár László és Vados Anna alkot.

A közönségdíjra bárki szavazhat július 23. és augusztus 20. között – áll a közleményben.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy kizárólag jeligés pályázatot fogadnak el, a beérkezett dokumentumon nem szerepelhet a szerző neve, míg az e-mailben igen, viszont a csatolt dokumentumban csak a jeligét kérik feltüntetni. A jelige minimum nyolc karakterből álljon, lehetőleg tartalmazzon betűket és számokat is – teszik hozzá.

A shortlistre került írások közül egy nyeri el a zsűri fődíját, egy pedig közönségdíjat kap, mindkét írást lefordítják angolra, valamint azok megjelennek a fesztivál zinjében is.

A nyertes szerzők bruttó 300-300 ezer forint jutalomban részesülnek, valamint meghívást kapnak a PesText fesztiválra – áll a közleményben.

A világirodalmi fókuszú PesText szeptember 27. és 30. között ötödik alkalommal valósul meg Budapesten a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) és a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében, támogatói a Magyar Kultúráért Alapítvány, a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Nemzeti Kulturális Alap. További információk a fesztivál Facebook-oldalán találhatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top