+ Zene

Egyszerre három helyen is Muzsikál az erdő

Muzsikál az Erdő Alapítvány

A Muzsikál az erdő a Szatmár-Nyírségi homokháton rendezvény példás összefogás eredményeként jön létre három napon át.

fotó: muzskalazerdo.hu

A Baktalórántháza melletti erdőben, Nagykárolyban és Mezőfényen várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Szatmár-Nyírségi homokháton elnevezésű programsorozat április 21. és 23. között.

A programok között klasszikus és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták, kézműves foglalkozások, kerékpártúrák, kiállítások és gyermekműsorok is szerepelnek.

A rendezvény résztvevői megismerhetik a nagykárolyi Károlyi-kastélyt, a baktalórántházai Dégenfeld Kastélymúzeumot, a baktai és a fényi erdő különleges természeti kincseit, a helyi ételeket, ízeket – közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány.

Pénteken Nagykároly, másnap a Fényi erdő, április 23-án a Baktai-erdő ad otthont a programoknak.

Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvénysorozat főszervezője, valamint Balogh Sándor, Tölgyfa Gábor, Bíró Imre, Szokolovszki Géza és Gencsi Zoltán erdőmérnökök erdei élménysétával várják az érdeklődőket, a Nyírerdő Zrt. erdőpedagógusai a fenntarthatóságra nevelés módszereit mutatják be.

Fellép a Móricz Zsigmond Színház és a Burattino Bábszínház, a Szatmárnémeti Állami Filharmónia, az Artemis énekegyüttes, a Cantemus Gyerekkórus Szabó Dénes vezényletével, a Cimbaliband, Boros Misi, Pál István Szalonna és Bandája.

A Muzsikál az erdő lehetőséget ad az ifjú tehetségek bemutatkozásának, így a közönség megismerheti Pucsok Tündét, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóját, a Rekettye Néptáncegyüttest és az Aurel Popp Művészeti Líceum növendékeit is.

A kézműves műhelyben lehet majd fát faragni, kosarat fonni, szőni, természetes anyagokból barkácsolni. A program elmaradhatatlan része a helyi termékek vására, valamint a rendezvénysorozat fotópályázatának és gyermekrajzpályázatának kiállítása.

A Muzsikál az erdő a Szatmár-Nyírségi homokháton rendezvény példás összefogás eredményeként jön létre az erdészetek, az önkormányzatok, a helyi művészek és civil szervezetek együttműködésében.

A szervezők arra kérik a részvevőket, hogy öltözzenek az időjárásnak megfelelően, úgy készüljenek, mint egy kellemes erdei túrára.

A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat 2023-ban a 20. évfordulóját ünnepli. Fennállása alatt a fő célja nem változott, azaz az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a résztvevőket.

Részletes információk a www.muzsikalazerdo.hu honlapon érhetők el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top