+ Tudomány

Kik lesznek az MTA új vezetői?

mta

A Jelölőbizottság döntése alapján az MTA teljes köztestülete, a nyilvánosság számára is megismerhető az MTA vezetőjelöltjeinek névsora.

A Magyar Tudományos Akadémia új vezetőit 2023. május 9-én választja meg a Közgyűlés. A tizenegy tudományos osztály akadémikus és közgyűlési képviselő tagjaiból álló, 22 tagú Jelölőbizottság elvégezte a Magyar Tudományos Akadémia 2023-ban esedékes tisztújítását előkészítő, az Alapszabályban és saját ügyrendjében rögzített feladatát.

A Jelölőbizottság 2023. március 22-i ülésén lezárta a jelölési folyamatot, és jóváhagyta a tisztújító Közgyűlés tagjainak kiküldendő dokumentumokat és jelöltlistákat. A Közgyűlés akadémikus és nem akadémikus közgyűlési képviselő tagjai 2023. március 27-én kapták meg a Jelölőbizottság tájékoztató levelét.

A Jelölőbizottság 2023. március 1-i ülésén az elnöki, főtitkári és főtitkárhelyettesi program megismerését és megtárgyalását követően a Jelölőbizottság tagjai jelöltenkénti titkos szavazással elfogadták az Akadémia választott vezetőinek jelöltlistáját. A Jelölőbizottság döntése alapján az MTA teljes köztestülete, illetve a nyilvánosság számára is megismerhető az MTA vezetőjelöltjeinek névsora.

Elnökjelölt – Freund Tamás, az MTA rendes tagja
Főtitkárjelölt –Kollár László Péter, az MTA rendes tagja
Főtitkárhelyettes-jelölt – Erdei Anna, az MTA rendes tagja

Társadalomtudományi alelnökjelölt – Lamm Vanda, az MTA rendes tagja
Élettudományi alelnökjelölt – Kosztolányi György, az MTA rendes tagja
Természettudományi alelnökjelölt – Hudecz Ferenc, az MTA rendes tagja

Társadalomtudományi választott elnökségi tagnak jelöltek:
Csépe Valéria, az MTA rendes tagja
Hamza Gábor, az MTA rendes tagja
Zsoldos Attila, az MTA rendes tagja

Élettudományi választott elnökségi tagnak jelöltek:
Szathmáry Eörs, az MTA rendes tagja
Csákiné Michéli Erika, az MTA levelező tagja

Természettudományi választott elnökségi tagnak jelöltek:
Józsa János, az MTA rendes tagja
Kiss L. László, az MTA rendes tagja
Stipsicz András, az MTA rendes tagja

A Jelölőbizottság 2023. március 22-i ülésén úgy határozott, hogy az MTA három választott vezetőjének jelölt személyek programját megküldi a közgyűlés szavazati joggal rendelkező résztvevőinek, illetve támogatta, hogy ezt követően az elnök-, főtitkár- és főtitkárhelyettes-jelöltek programja – a jelöltek előzetes hozzájárulásával – fölkerüljön az Akadémia honlapjára.

Az MTA elnökének jelölt Freund Tamás akadémikus, a főtitkárnak jelölt Kollár László Péter akadémikus és a főtitkárhelyettesnek jelölt Erdei Anna akadémikus vezetői programja az alábbi linkekre kattintva olvasható:

Az MTA leendő elnökét, főtitkárát, főtitkárhelyettesét és alelnökeit, valamint az Elnökség három választott akadémikus tagját a 2023. május 9-én ülésező Közgyűlés három évre választja meg. A tisztségviselők e megbízatásukat a Közgyűlés által való megválasztásukat követő hónap első napján nyerik el teljes joghatállyal, és ekkor lépnek hivatalukba.

A Jelölőbizottság a 2023. évi tisztújítás mellett a közgyűlési bizottságok tagjainak választását is előkészítette. 2023-ban lejár a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság, a Tudományetikai Bizottság, a Felügyelő Testület és a Vagyonkezelő Testület tagjainak és póttagjainak mandátuma. A közgyűlési bizottságokra vonatkozóan a Jelölőbizottság jelölt-előterjesztő hatáskörrel bír a tudományos osztályok által a Doktori Tanácsba, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottságba és a Tudományetikai Bizottságba jelölt tagokat és póttagokat illetően, és jelöltállító hatáskörrel bír a Felügyelő Testület és a Vagyonkezelő Testület tagjai és póttagjai, valamint a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság elnöke vonatkozásában.

Budapest, 2023. március 29.

Bollobás Enikő akadémikus, a Jelölőbizottság elnöke

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top