+ Képzőművészet

A műgyűjtő jobban hallja, mit súg Isten szíve

Bodó Galéria

Az idén 5 éves Bodó Galéria és Aukciósház a nyitás óta nyolc sikeres aukciót bonyolított le, alkalmanként több mint 200 műalkotással.

Soós Nóra: Szabadság vezeti a népet, 2014

„A műgyűjtő jobban hallja, mit súg Isten szíve” – Collectors’ Pop Art címmel nyílik kiállítás a Bodó Galéria és Aukciósházban. A művek március 16-tól három hétig, április 6-ig tekinthetők meg.

Bodó Galéria

Nagy Kriszta x-T_ A földön megemelsz a földről magaddal, 2018

A Bodó Galéria és Aukciósház másodjára működik együtt a Műgyűjtők Klubjával, hogy ezúttal a gyűjteményekben található pop-art tematikájú, de elsősorban a poszt pop-art korszakba sorolható, főként magyar művészek alkotásait újabb közös kiállításon mutassa be.

Nincs olyan képzőművészeti irányzat, amely jobban kötődne a műgyűjtéshez, mint a pop-art. Andy Warhol szívvel-lélekkel állította, hogy a művészet árucikk: „jó üzletet csinálni, a legnagyobb művészet”.

Bodó Galéria

Kósa János – Pancsi-2009

Az idei csoportos tárlat kettős címmel rendelkezik. Egyrészről a tárlat egyik művészének, Nagy Kriszta x-T egyik kiállításra kerülő alkotásának címét viseli, miszerint „A műgyűjtő jobban hallja, mit súg Isten szíve”, másrészről pedig átfogóbb elnevezéssel, a Collectors’ Pop Art címet kapta, rávilágítva a magángyűjtemények szerepére és a kiállítandó stílusirányzatra.

Az idei tárlat gazdag válogatás a Műgyűjtők Klubja gyűjteményeiben szereplő pop-art és poszt pop-art alkotásokból.

Bodó Galéria

drMáriás: Freud pszichoanalitikus vizsgálatot végez Picasso modelljén, 2019

A kiállító művészek között megtalálhatók olyan alkotók, akik a hazai művészeti szcéna évek, évtizedek óta elismert és jelentős szereplői, mint például drMáriás, Hecker Péter, Nagy Kriszta x-T, Radák Eszter, Soós Nóra, Weiler Péter vagy ef. Zámbó István és feLugossy László.

A kiállítók között vannak egészen fiatal, frissen végzett képzőművészek is, mint például Metzing Eszter, Gresa Márton, Naomi Devil, Liksay Gyopár. Továbbá a tárlat anyagába bekerült néhány nemzetközi pop-art kuriózum is, mint Sam Havadtoy, Jeff Koons, Keith Haring és Roy Lichtenstein egy-egy alkotása.

A 2023-as év fontos centenáriumi apropót is ad a kiállításnak, ugyanis 100 évvel ezelőtt született Roy Lichtenstein, a pop-art művészet egyik megteremtője. Világhírű műveiben a reklámok és képregények ábrázolásvilágát alkalmazta a jellegzetes raszterpontok és kontúrok kiemelésével.

Bodó Galéria

Metzing Eszter: Belső kert, 2018

„A Bodó Galéria és Aukciósházban Magyarországon elsőként szeretnénk a műgyűjtők és a galériák együttműködésével példát mutatni, hogy ez a különleges párosítás hosszú távon hagyományteremtő lehet”.

Az idén 5 éves Bodó Galéria és Aukciósház a nyitás óta nyolc sikeres aukciót bonyolított le, alkalmanként több mint 200 műalkotást bemutató kiállítással. Az aukciók mellett több jelentős életmű és periodikus kiállítást rendezett többek között, olyan magyar kortárs alkotó műveiből, mint például Hencze Tamás.

Tavaly egy nagyszabású csoportos tárlatot mutatott be a Vajda Lajos Stúdió öt alapítójának (Aknay János, Bukta Imre, ef. Zámbó István, feLugossy László, Wahorn András) a Műgyűjtők Klubja magángyűjteményeiben szereplő alkotásaiból, Öntözés Tavasszal címmel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top