+ Irodalom

Juhász Zoltán lett a Békés Megyei Könyvtár igazgatója

Juhász Zoltán

Juhász Zoltán pályázatában fejlesztési elképzelései között fogalmazta meg az olvasói igények minél mélyebb megismerését.

Április elsejétől öt éven át Juhász Zoltán vezetheti a Békés Megyei Könyvtárat – erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén.

A határozati javaslatot 11 igen szavazattal, öt tartózkodás mellett szavazták meg.
A pályázat kiírására azért volt szükség, mert a korábbi igazgató, Rakonczás Szilvia – aki 2008-tól vezette a könyvtárat – nyugdíjba vonul.

A január 21-i határidőre a könyvtár két jelenlegi munkavállalója, Juhász Zoltán és Lukoviczki Anna adta be pályázatát, utóbbi 2013 óta az intézmény igazgatóhelyettese.
A vármegyei hatókörű városi könyvtár igazgatójának vezetői megbízásához és annak visszavonásához a miniszter egyetértése is szükséges.

Juhász Zoltán pályázatában fejlesztési elképzelései között fogalmazta meg az olvasói igények minél mélyebb megismerését, ami a könyvtár beszerzéspolitikájának alapja lenne. Munkacsoportot állítana fel a helyismereti gyűjtő és feltáró tevékenységekhez kapcsolódóan; a cél a helyismereti állomány bővítése, a helyismereti tartalmak online hozzáférhetőségének javítása lenne.

Bővítené a BékésWiki helyismereti enciklopédiát, amely az adatok alapján a könyvtár egyik legnépszerűbb szolgáltatása. Fontosnak tartja, hogy valamennyi dokumentum, így a folyóiratállormány is online elérhető és kereshető legyen.

„A könyvtár nem rendelkezik kölcsönözhető elektronikus könyvekkel, jövőbemutató kezdeményezés lenne a lehetőség megvizsgálása” – fogalmazott.

Lehetségesnek tartja, hogy Békéscsaba nagyobb rendezvényeihez, emlékévekhez kapcsolódóan interaktív oktatási anyagokat készítsenek a könyvtári gyűjteményre alapozva.

A zenei részlegben – pályázati támogatással – érdemesnek tartja megvizsgálni a lehetőségét egy modern zenei stúdió kialakításának, mely hang- és videoanyag vágására, szerkesztésére, felvételek készítésére alkalmas. Így a könyvtárba csábíthatnák a fiatalabb látogatókat – írta pályázatában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top