+ Irodalom

Idén csak azokat az írókat ünnepeljük, akiknek születése vagy halálozása kerek évforduló

feketelista vallai kert petri györgy

Petőfi Kulturális Ügynökség: A XX első estjén, csütörtök este az idén 80 éve született Petri György Kossuth-és József Attila-díjas költő kerül a középpontba.

Új irodalmi sorozatot indít XX címmel a Petőfi Kulturális Ügynökség, a 20. század azon kiemelkedő írói és költői kerülnek a fókuszba, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van.

A XX első estjén, csütörtök este az idén 80 éve született Petri György Kossuth-és József Attila-díjas költő kerül a középpontba. Az esten Juhász Anna irodalmár vendége Forgách András író, Garaczi László író, Simon Márton költő és Péterfy Bori színész, énekes lesz – áll a közleményben.

A Petőfi Kulturális Ügynökség közleményében kiemeli, hogy a 2021-es, egész éves Pilinszky János-, valamint a 2022-es Nemes Nagy Ágnes-centenárium után a XX sorozat havi estjein mindig más-más szerzőt mutatnak be a szervezők. Idén olyan neves íróknak szentelnek irodalmi estet, mint Nagy László és Szécsi Margit, Szőcs Géza, Petri György, Weöres Sándor és Károlyi Amy, Juhász Ferenc, Kormos István, Fejes Endre, Halász Péter vagy Kányádi Sándor.

Juhász Anna, a sorozat szerkesztője a közleményben kiemeli, hogy idén, a közönséghez és megélt ismereteinkhez igazodva úgy döntöttek, minden hónapban új író, új téma, új alkotói életmű lesz az estek centrumában, így vázolva fel egy irodalmi térképet, egy máig élő szövetet a 20. század magyar irodalmából.

Az ügynökség közleményben hangsúlyozza, hogy a sorozat célja közelebbről, személyes aspektusból, a művek mellett az alkotót is hangsúlyosan bemutatva értelmezni a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő életműveit, valamint az irodalom mellett társművészeti ágakat megszólítva felolvasószínházzal, előadásokkal, koncerttel színesíteni az esti programokat.

A sorozat a MOMKult partnerségével jön létre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top