+ Film

Batthyány-Strattmann László több ezer ember látását mentette meg

Batthyány-Strattmann László

Batthyány-Strattmann László (1870-1931) szemészorvosként vált híressé, akit a közvélemény a „szegények orvosaként” ismer.

Az orvosok hercege – Boldog Batthyány-Strattmann László címmel dokumentumfilmet forgatott Kiss Stefán Mónika a „szegények orvosaként” ismertté vált és több ezer ember látását megmentő Batthyány-Strattmann László életéről; az 50 perces alkotást pénteken mutatták be Budapesten.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a premier előtt mondott köszöntőjében felidézte: 20 évvel ezelőtt avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa Batthyány-Strattmann Lászlót életútjának elismeréséül. Mint fogalmazott, az évforduló „arra világít rá, hogy a keresztény emberek összefogása mennyire szükséges a mai világban”.

Mint kiemelte: Batthyány-Strattmann László jelszava a „Hűséggel és szeretettel” volt, életútja ma is példát mutat mindannyiunknak emberségből, önzetlenségből.

Balog Zoltán református püspök, az esemény fővédnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta: Batthyány-Strattmann Lászlót életművében az „orvostudomány eszközeivel való gyógyítás és a lélekkel, Isten lelkével való gyógyítás” nem egymásnak alternatívái voltak, hanem összetartoztak.

„Ha a leginkább szenvedő emberekben nem fedezzük fel a megkínzott Istennek az arcát és nem úgy segítünk, mintha Krisztusnak tennénk jót, akkor nem vagyunk jó keresztények” – hangsúlyozta a református püspök.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, az esemény másik fővédnöke arról beszélt, hogy „ezekben a nehéz időkben” külön köszönetet érdemelnek azok, akik egy olyan embernek, mint Batthyány-Strattmann László, nemcsak az emlékét őrzik, hanem az életét és példáját is hozzáférhetővé teszik a mai társadalom számára.

Az eseményen Batthyány-Schmidt Margit, az alapítvány elnöke, a film producere is üdvözölte az egybegyűlteket. Mint mondta, a Magyar Batthyány Alapítvány civil szervezetként feladatának tekinti a Batthyány család örökségének ápolását, amibe beletartozik az épített örökségen túl a szellemi, lelki örökség és értékek megismertetése és azok átadása a jelen és a jövő generációi számára.

Batthyány-Strattmann László (1870-1931) szemészorvosként vált híressé, akit a közvélemény a „szegények orvosaként” ismer, hiszen ingyenesen gyógyította a súlyos szembetegségben szenvedőket, több ezer ember látását mentve meg ezáltal. Élete során több mint harmincezer szemműtétet végzett.

2023 több szempontból is kiemelkedő év az alapítvány számára: egyrészt Batthyány-Strattmann László Boldoggá avatásának 20. évfordulójára készülnek, melynek mottója „Nyisd ki a szemed és láss!”. Emellett ebben az évben indulnak felesége, Coreth Mária Terézia boldoggá avatásának előkészületei.

Elmondta azt is, hogy az eseménysorozat keretében számos vidéki helyszínen – egyebek mellett Körmenden, Szombathelyen Kaposváron és Felsőörsön kívánják megismertetni a nagyközönséggel az orvos életútját bemutató 50 perces dokumentumfilmet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top