+ Zene

Elhunyt Elvis Presley lánya, Lisa Marie Presley

Lisa Marie Presley

Meghalt 54 éves korában Lisa Marie Presley énekes, dalszerző, Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya.

Meghalt 54 éves korában Lisa Marie Presley énekes, dalszerző, Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya.

Lisa Marie Presley egy Los Angeles-i kórházban hunyt el helyi idő szerint csütörtökön, néhány órával azt követően, hogy mentővel a sürgősségi osztályra vitték.

„Nehéz szívvel osztom meg a lesújtó hírt, hogy csodaszép lányom, Lisa Marie elhagyott bennünket”

– írta édesanyja, Elvis Presley hajdai felesége, Priscilla Presley közleményében.

„Ő volt a legszenvedélyesebb, legerősebb és legszeretőbb nő, akit valaha ismertem” – tette hozzá.

Lisa Marie hasonlított apjára kisugárzásában, arcvonásaiban, mély, búgó hangjában, és karrierjében is követte őt: a kétezres években saját rockalbumot jelentetett meg, fellépett mások mellett Pat Benatarral és Richard Hawley-vel.

Apja felvételeihez is csatlakozott, ráénekelt többek között az In the Ghetto és a Don’t Cry  Daddy című számokra.

Az AP hírügynökségnek 2012-ben mondta: „ez volt az életem. Mindig a csodálója voltam, mindig nagy hatása volt rám”.

Születésének híre bejárta a világsajtót. Tavaly Baz Luhrmann rendező Elvis című filmjének bemutatóján, majd a díjátadókon édesanyjával, Priscillával jelent meg. Kedden részt vett a Golden Globe-gálán, hogy ünnepelje a filmen apját alakító Austin Bulter díját.

Napokkal korábban apja gracelandi házában volt, hogy megemlékezzen az énekes születésnapjáról.

Lisa Marie Presley édesanyjával élt, akit a Dallas című sorozatból ismerhetnek a magyar nézők. Szülei 1973-ban elváltak. Elvis 1977-ben halt meg, felesége 42, lánya kilencéves volt ekkor.

Később saját jogán is a lapok címoldalára került: küzdött a drogokkal, nagy port kavartak rövid házasságai előbb Michael Jackson popénekessel, majd Nicolas Cage filmszínésszel.

Danny Keough-val való házasságából Lisa Marie-nak két gyereke született, Riley Keough színész és Benjamin Keough. Később Michael Lockwooddal kötött házasságot, ikreik születtek, Harper és Finley Lockwood.

Benjamin Keough 2020-ban, 27 éves korában öngyilkos lett. Lisa Marie nyíltan beszélt fájdalmáról.

„A rettenetes valóság kegyetlen szorításában élek” – írta két évvel Benjamin halála után.

Lisa Marie lett apja alapítványának egyetlen örököse, édesanyjával rendszeresen vettek részt Gracelandben – a házban, ahol Elvis élt és meghalt – nagyszabású rajongói megemlékezéseken.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top