Vandálok semmisítettek meg egy 30 ezer évesre becsült szakrális barlangfestményt Ausztráliában – írta szerdán a BBC hírportálja.
A Nagy-Ausztráliai-öböl partvidékén található Nullarbor-fennsík Koonalda barlangjának mészkő falába vésett rajzokat a terület művészetének egyik kiemelkedő alkotásának tartották, szervesen hozzátartotak a területen élő őslakos mirningek kultúrájához.
Kyam Maher, Dél-Ausztrália főügyésze és őslakosok ügyeit felügyelő minisztere első nyilatkozatában elmondta, „döbbenetes bűnügy történt, mert ezek a barlangrajzok az ausztrál őslakosok letelepülésének legkorábbi nyomait és bizonyítékait hordozzák az országnak ebben a részében”.
Dél-Ausztrália állam őslakos örökségvédelemről szóló törvénye szerint 10 ezer ausztrál dolláros (mintegy 2,5 millió forint) bírság vagy fél évig terjedő börtönbüntetés szabható ki arra, aki kárt okoz egy őslakos területen, vagy annak bármely tárgyi emlékében.
A Koonalda-barlang és térsége 2014 óta képezte a nemzeti kulturális örökség részét Ausztráliában és a barlangászok már hónapokkal ezelőtt felhívták a szövetségi kormány figyelmét, hogy az érintett területen elégtelenek a biztonsági intézkedések.