+ Zene

Kanye West akkora bunkó volt, hogy a Twitter kizárta

Kanye West

Kanye West a közelmúltban több alkalommal tett közzé antiszemita tartalmú bejegyzéseket. Most nem kicsit túltolta.

A Twitter ismét felfüggesztette a Ye művésznéven szereplő, korábban Kanye West néven ismert rapper fiókját, a közösségi médium erőszakra való felhívásra vonatkozó szabályának megsértése miatt.

Az előadó ellen pénteki hatállyal azután lépett a közösségi platform, hogy horogkeresztet és Dávid-csillagot egyszerre ábrázoló bejegyzést tett közzé, az „utolsó bejegyzés” megjegyzést hozzáfűzve.

Elon Musk, a Twitter tulajdonos-vezérigazgatója megerősítette az intézkedést, amihez hozzátette, hogy a legjobb szándéka szerint járt el, de az énekes ismét megsértette az erőszakra való felhívás elleni szabályt, így a fiókot felfüggesztik.

Kanye West a közelmúltban több alkalommal tett közzé antiszemita tartalmú bejegyzéseket. Október elején egyik megnyilvánulása után a közösségi médiaszolgáltató már fellépett ellene, majd október végén – még mielőtt Elon Musk a vállalat tulajdonosává vált – ismét elérhetővé tette a fiókot.

A művésszel szélsőséges megnyilvánulásai miatt megszakította az együttműködést eddigi ügynöksége, és az egyik nagy sportszergyártó is felbontotta reklámszerződését.
Elon Musk, aki október végén vált a közösségi médiaoldal tulajdonosa, többször világossá tette, hogy a szólásszabadságot szeretné visszaállítani az oldalon, de ez nem jelenti az „elérhetőség szabadságát”, amit úgy magyarázott, hogy, aki megsérti a szabályokat, azt elérhetetlenné teszi a médiumon.

A Twitter vezetője pénteken a médium tartalomszabályozási gyakorlatáról is tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel. Szerdán az Európai Unió digitális politikáért felelős biztosa, Thierry Breton hívta fel Elon Musk figyelmét arra, hogy cégének többet kell tennie annak érdekében, hogy megvédje felhasználóit a gyűlöletbeszédtől, hamis információktól és egyéb káros tartalmaktól annak érdekében, hogy megfeleljen az Európai Unió jövőre hatályba lépő, új digitális szabályozásának.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top