+ Irodalom

A Győri Könyvszalon idén összement

Győri Könyvszalon

Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai író, költő, néprajzkutató kapta a Győri Könyvszalon idei Alkotói Díját.

fotó: Cseke Csilla | Forrás: MTI/MTVA

Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai író, költő, néprajzkutató kapta a Győri Könyvszalon idei Alkotói Díját.

A 21. Győri Könyvszalon pénteki megnyitóján Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője laudációjában elmondta, hogy Vári Fábián László munkásságának a fókuszában a kezdettől az irodalom áll, Kárpátalján a magyarság szellemi örökségéért már egyetemistaként is kiállt.

Az elhallgattatás nem tudta megtörni, „elemi jogérzettel szállt szembe az egypárti irányítású Magyarországon is a zsarnokság tudatmanipulálásával, irodalomtorzításával, szellemi értékrendjével és a magyarságot kívül-belül borzasztó intézkedésekkel” – mondta az irodalomtörténész.

A megmaradás, vagy elpusztulás kérdése közé feszülő nemzeti sorsgondolatokat nem csak kéttucatnyi verseskötetében, hanem szociografikus regényeiben is megfogalmazta – tette hozzá Jánosi Zoltán, emlékeztetve, hogy Vári Fábián László nevéhez ruszin és ukrán műfordítások és a kárpátaljai magyar népköltészet gyűjtése is köthető, néprajzkutatói szerepe is jelentős.

Hozzátette: Vári Fábián László nemcsak a jelenkor magyar irodalmában, hanem a kisebbségekért kiálló európai polgárok küzdelmeiben is meghatározó alakká vált, a kárpátaljai magyarság megtartásáért és erősítéséért, valamint kulturális munkájáért és az egyetemes magyar irodalom gazdagításért 1983 és 2020 között csaknem húsz díjat kapott.

A Győri Könyvszalon Alkotói Díjával a nyugati határszél is kifejezi köszönetét munkásságáért – fűzte hozzá az irodalmár.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy a Győri Könyvszalon a megyeszékhely kulturális palettájának egyik fontos ünnepe.

A polgármester a vasárnapig tartó könyvmustráról elmondta, hogy az ideit kisebb területen rendezik meg a Kisfaludy Károly Könyvtárban, azonban így is több mint félszáz alkotó kap lehetőséget a bemutatkozásra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top