+ Irodalom

A versgenerátor újra vicces és pajzán verseket gyárt

papp tibor

A 2018-ban elhunyt Papp Tibor avantgárd költő készítette el 1993-ban az első magyar automatikus versgenerátor programot.

papp tibor

Ismét elérhető lesz Papp Tibor 1994-ben megjelent Disztichon Alfa néven létrehozott versgenerátor. Az eredeti, ma már hozzáférhetetlen program platformfüggetlen változatát a napokban teszik közzé az Irodalomtudományi Intézet honlapján.

A 2018-ban elhunyt Papp Tibor avantgárd költő úgy készítette el 1993-ban az első magyar automatikus versgenerátor programot, hogy az bármelyik Apple Macintosh számítógépen automatikusan egymás után generálta a magyar nyelvű disztichonokat egy meghatározott elemkészletből – idézte fel Kappanyos András irodalomtörténész.

Hozzátette: a képernyőn megjelent versek értelmesek, nyelvtanilag helyesek voltak és kielégítették a disztichon formai ismérveit. Papp Tibor úgy írta meg a programot, hogy mindez nem válik unalmassá, például az ismétlések ki vannak küszöbölve. Az irodalomtörténész szerint a versek sokszor abszurdak, pajzánok, és főként humorosak, ráadásul úgy van az egész megírva, hogy némely sorok ismert klasszikus magyar disztichonoknak a mintáját követik mások meg nem.

„Ahogy a hagyományt Papp Tibor bekapcsolja a programba, külön vicces jelleget ad hozzá”

– fűzte hozzá Kappanyos András, aki a program jelentőségéről szólva kitért arra, hogy a számítógépes irodalom nemzetközileg ismert egyénisége még akkor alkotta meg ezt a versgenerátort, amikor még nem léteztek mesterséges intelligencia alapú megoldások, és még a szövegelemző szoftverek sem jelentek meg.

„A program nagyon kreatív alkotás és kevésbé számítástechnikai, mint inkább költői műnek tekinthető”

– tette hozzá.

Felidézte, hogy a Magyar Műhely kiadónál 1994-ben jelent meg az a kötet, amely tartalmazta a Disztichon Alfa mágneses lemezét, és ebben tizenhatbillió disztichont kínált fel az olvasónak. A könyv első felében Papp Tibor magyarázta el az első magyar automatikus versgenerátor kezelését és működési elvét. A könyv további lapjain a Disztichon Alfa programmal automatikusan generált versekből adott ízelítőt a szerző. Ez volt az első könyvesboltba kerülő magyar irodalmi mű, amelynek szövegét számítógépen működő program generálta.

Sajnos a szoftfer az eredeti technikai keretrendszere miatt néhány éven belül gyakorlatilag hozzáférhetetlenné vált, viszont a közelmúltban a jelenkor digitális lehetőségeit is figyelembevéve egy lelkes fiatal orvosnak, Galambos Máténak köszönhetően elkészült a program eredetivel megjelenésében azonos, de platformfüggetlen változata, amit az Irodalomtudományi Intézet honlapján, digitális szolgáltatásaink között fogunk közzétenni – mondta el Kappanyos András.

A magyar tudomány ünnepe programsorozat keretében kedden délután pedig a művet bemutató előadások hangzanak el BTK Irodalomtudományi Intézetében, amelyek a játékos hagyománykezelésről, a digitális megőrzés technikai paradoxonairól szólnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top