+ Zene

Hámori Máté, aki egy rádióműsort is levezényel

hámori máté

Két barát beszélget az őket érdeklő szép és akár mások számára feleslegesnek tűnő dolgokról – mondta Hámori Máté a műsorról.

fotó: emmer lászló

Elindult Hámori Máté Semmi komoly című műsora a Klasszik Rádióban

A karmestereknek általában csak a mozdulatait látjuk egy koncerten, és csak nagyon ritkán halljuk saját hangjukat. Néha interjúk során nyílik alkalmunk jobban megismerni gondolataikat, művészi hozzáállásukat, arra azonban hazánkban még nem volt példa, hogy egy karmester műsorvezetőként állandó saját rádióműsort indítson.

Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője most a dirigensektől kicsit távolinak tűnő terepen mutatkozott be: rádióműsort indított a Klasszik Rádióban. Péntek esténként 19 órától a Semmi komoly című műsorban a Liszt Ferenc-díjas karmester művészekkel, tudósokkal, közéleti emberekkel beszélget művészetről, túlvilágról, jövőről, szépségről, szerelemről, gasztronómiáról és minden másról.

„A műsor nem klasszikus értelemben vett interjú, hanem valós beszélgetés, kötetlen eszmecsere olyan emberekkel, akiket jól ismerek és tisztelek, és akikkel már korábban is összesodort valamilyen formában az élet. Mondhatjuk azt is, hogy két barát beszélget az őket érdeklő szép és akár mások számára feleslegesnek tűnő dolgokról”

– mondta el a műsorról Hámori Máté, a Semmi komoly műsorvezetője.

A műsor vendége volt már Kolonits Klára operaénekesnő, Cserna-Szabó András író, Horvát Lili filmrendező vagy Janklovics Péter humorista, és a művészvilág más izgalmas személyiségei, most pénteken például Zombola Péter Junior Prima és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző ül Hámori Máté mikrofonja elé.

A péntek esti Klasszik Rádiós sugárzás után a beszélgetések podcastként az összes streaming szolgáltató platformján is visszahallgathatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top