+ Képzőművészet

Matzon Ákos folyton táguló világmindensége

Térkereső matzon ákos

Matzon Ákos művészi alkatában s tevékenységében szerencsés módon találkoznak össze különböző tulajdonságok. – Pataki Gábor írása

Függő játszma címmel nyílik Matzon Ákos Munkácsy-díjas festőművész kiállítása Tatabányán a Vértes Agórájában október 21-én 17 órakor, a kiállítást Pataki Gábor művészettörténész nyitja meg, itt az gondolatait olvashatjátok Matzon Ákos művészetéről.

Matzon Ákos képei elé

Nem túlzottan értek a sakkhoz, ezért csak reménykedek abban, hogy nem értelmezem túlzottan félre a kiállítás címéből adódó lehetőségeket. Eszerint a függő játszma egy olyan döntetlen-közeli helyzet, amiben ott rejlik a folytatás, s így a továbbiakban a világos, vagy a sötét győzelme. Jobban belegondolva, a sakkjáték nem is túlságosan erőltetett hasonlat Matzon Ákos művészetét illetően. Hiszen itt is, ott is egy szigorú szabályok által meghatározott, korlátozott szereplők által végbevitt küzdelemről beszélhetünk, mely ennek ellenére szinte kifejezhetetlenül végtelen számú megoldásba, befejezésbe torkollhat. Egy-egy kép vagy sorozat láttán már-már azt hihetnénk, hogy a  függőleges és vízszintes alakzatok, a szürke, téglavörös, fekete négyzetek már aligha variálhatók tovább, itt az ideje, hogy remizzünk, döntetlenre adjuk a mérkőzést, aztán a következő mű bizonyítja, hogy ahogy a nimzoindiai védelemnek vagy a spanyol ellencselnek sem merültek még ki a lehetőségei, úgy a képek is mindegyre új, izgalmas, váratlan terrénumokat teremthetnek.

Matzon Ákos művészi alkatában s tevékenységében szerencsés módon találkoznak össze különböző tulajdonságok. Ilyen mindenekelőtt a racionalitás, az a képesség, hogy szisztematikusan kövessen végig, járjon körül gondolati és képi folyamatokat, hogy sohasem elégedjen meg egyetlen, adott esetben akár a véletlen generálta megoldással, hanem szívós kíváncsisággal lépdeljen tovább az aktuális képi probléma skáláján, színeiben, arányaiban változtatva, finomítva és gazdagítva a kiinduló helyzetet.

Ám ez a szívós kíváncsiság sohasem válik aszketikussá, az így született műcsoportok, képbokrok mögött sohasem érezzük a kötelező feladatmegoldás penzum-jellegét, a rend a rendszer kíméletlen, kivételeket nem ismerő szigorát. Kíváncsisága inkább felfedezésekre csábító, a játékosságot sem nélkülöző ösztöke, mely arra irányul, hogy miként lehet a konstruktív-neogeometrikus művészet eleve szűkre szabott eszköztárából, a mértani alakzatok, vonalak körívek látszólag igencsak véges együtteséből minduntalan egy teljes világot létrehozni.

Sok vonatkozásban ebből következik immár több évtizedes pályájának változatossága, megújulási képessége. A mindvégig megtartott geometrikus nonfiguratív eszköztár relatíve behatárolt mivolta s a vissza-visszatérő motívumok, újólag feldolgozott problémák ellenére sohasem érezni önismétlőnek képeit. Láttukon önkéntelenül Borges bábeli könyvtárának kvázi-végtelensége, vagy  – hogy egy hasonlat erejéig visszatérjünk a kiállítás címéhez – a sakktábla mezőin megsokszorozódó búzaszem paradoxona juthat eszünkbe…

De a racionalitás és a felfedezőkedv sem lenne elég, ha nem társulna hozzá egy figyelemre méltó művészi érzékenység. Ez teszi lehetővé, hogy képei személyesen is megérinthessenek minket, hogy belső utazásokra, virtuális kalandozásokra csábítsanak. Alakzatai bizonyosságot, egy minden anomália ellenére érvényesülő rend érzetét, a Teilhard de Chardin-i humánus, krisztusi evolúció transzcendens élményének megtapasztalását sugallhatják. Prózaibb olvasatban a játékosság és a rend, a kivételek és szabályok mindig változó összhangzatát olvashatják le róluk. Egy másfajta megközelítésben művei súlyos ellentéteket próbálnak összebbékíteni, gyakran egyszerre érezhető bennük a múlt század eleji konstruktivizmus sugárzó optimizmusa s korunk antiutópiája, szkepszise is. E békítő, szintetizáló szándék nehézsége, őszintesége teszi képeit személyessé, hitelessé, s ezáltal számunkra valóvá is. A hitelesség pedig saját alkotói morálja hitelességéből, a „mit akar ez egy ember?” a küzdelmet fel nem adó makacsságából is fakad.

E mostani kiállítás természetesen csak mozaikszemcséket rakosgathat fel az életműből. Szerepel néhány mű, mely a 20. század eleji konstruktivizmus utópista vízióit idézi meg, vagy a MADI, e századvégi nemzetközi újgeometrikus mozgalom dinamikus és optimista szelleméhez áll közel. Néhány kép egyszerűbb formákból, egymásra épülő téglatestekből, arányosan növekvő-csökkenő alakzatokból építkezik. Több műve alapszik a geometrikus konstruktivizmus alapvető téri a függőleges és vízszintes alakzatok hol rendet és nyulamat sugalló, hol staccato-szerűen izgatott, kiélezett ritmizálásán, vagy a képteret rácsként körülölelő vonalhálózat, fegyelmező, szabályozó szerepén. Más, hangsúlyosabb műcsoportokon vékony fehérre festett reliefek érzékeltetik a tér áramlását vagy állnak össze dinamikus, a klasszikus avantgárd örökségét felidéző kompozíciókká. Van egy rendkívül izgalmas leleménye is, amikor a kép felületéből kivágott keskeny csíkok mögé tükördarabokat ragaszt, egy új, transzcendensnek is tekinthető dimenziót nyitva a befogadó számára.

Legújabb sorozata pedig ritka felszabadultságról, egyfajta jótékony non-chalance-ról tanúskodik. A játékosan „Tweed-képeknek” is nevezhető művek egyszerre idézik meg a többszínű szálakból szőtt ruhaanyagot és egy pontokkal, pöttyökkel, flitterekkel telerótt varázslatos tér titokzatos tágasságát, végtelenségét. Úgy is tekinthetünk rájuk, mint egy vidáman csillogó és folyton táguló világmindenségre, mely most egy pillanatra közelünkbe jön a művész Hubble-távcsöve jóvoltából. A rájuk festett vonalak vagy rájuk applikált szigorú pálcák mintegy ellenpontozzák a kép szertelennek tetsző mese-univerzumát, így adva mértéket, emberi koordinátákat neki.

Ne adjuk fel a játszmát!

Pataki Gábor művészettörténész

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top