+ Tudomány

6 műegeret vett több millióért az Állatorvosi

műegeret

A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében hat műegeret szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem.

illusztráció

A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében hat műegeret szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, amelyek segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg.

A Japánból több millió forint értékben beszerzett hat műegeret az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használják fel oktatási célokra, fokozatosan kiváltva az élő állatok alkalmazását a demonstrációs gyakorlati képzéseken – közölte az Állatorvostudományi Egyetem szombaton.

A műegerek művérrel tölthetők fel a különböző mintavételi vizsgálatokhoz, gyakran használt „testrészeik” pedig cserével pótolhatók.

A tájékoztatás szerint a tanszéken a hallgatók külön kurzuson sajátítják el azokat az alapkészségeket, amelyeket megkövetel a laboratóriumokban használt kisállatokkal (egér, patkány) való szakszerű és kíméletes bánásmód. Megtanulják egyebek mellett azt, hogy miként foghatják meg úgy a kísérleti állatot, hogy azzal ne okozzanak neki fájdalmat, és egyúttal elkerüljenek egy esetleges harapást. Ugyancsak gyakorlatot szereznek abban, hogy hogyan vehetnek vért az állatból (egérnél a farokrészből), mely testrészen hogyan kell beadniuk egy injekciót, vagy hogy miként juttathatják be professzionálisan az orvosi szondát az állat szervezetébe.

„Az élő állatokat helyettesítő műegerek beszerzése jelentős fejlesztés a tanszéken. A kormányrendelet ugyanis a lehetséges esetekben elvárja az állatkísérleteknél az élő állatok helyettesítését, illetve azok számának csökkentését. Az állatjólléti szempontok mellett ezt az elvárást is teljesíti a modern oktatási eszközök beszerzésével az egyetem”

– idézték a közleményben Fodor Kingát, a Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszék vezetőjét.

Hangsúlyozták, hogy az Állatorvostudományi Egyetem – a jó gyakorlatot követve – eddig is folyamatosan csökkentette az élő kísérleti állatok számát a tudományos, illetve az oktatási munkában.

Kitértek arra, hogy a jogszabályok szerint emlősállatok esetében csak kifejezetten kísérleti célra tenyésztett egyedekkel szabad állatkísérletet végezni, a tartás során pedig ügyelni kell az állatok egészségének, jólétének megőrzésére.

„Az előírások betartásának köszönhetően az Állatorvostudományi Egyetemen az oktatási célból tartott állatok, amelyek a jogszabály szerint kísérleti állatoknak minősülnek, elöregedésben múlnak ki”

– írta az egyetem.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top