+ Képzőművészet

Van Gogh festményét meggyalázták a természetvédők

van gogh

Van Gogh Napraforgók című képének eszmei értéke a londoni Nemzeti Galéria szerint 72,5 millió font, több mint 36 milliárd forint.

Paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták pénteken Londonban.

Az incidens a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában történt.

A Just Stop Oil nevű környezetvédő csoport pólóját viselő két fiatal nő konzerv paradicsomlevest zúdított a Napraforgók című alkotásra, majd tenyerüket a falhoz ragasztották, és egyikük azt kiabálta, hogy

„Mi ér többet? A művészet vagy az élet? Jobban aggasztja magukat egy festmény védelme, mint az emberéleté vagy bolygónké?”.

Az immár üres konzervdobozt felmutatva az aktivista – akit a rendőrség később Phoebe Plummer néven azonosított – kijelentette, hogy a mostani megélhetési válság közepette több millió éhező család még egy leveskonzervet sem tud megmelegíteni.

A két aktivistát a rendőrség péntek délután őrizetbe vette szándékos károkozás címén.

Az 1888-ban készült – a holland festőművész, van Gogh által több változatban megfestett – Napraforgók eszmei értéke a londoni Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint 72,5 millió font (több mint 36 milliárd forint).

A termet, ahol a festmény látható, a biztonsági szolgálat lezárta.

A Just Stop Oil két hete tart folyamatos demonstrációkat Londonban, az ellen tiltakozva, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj-kitermelési engedélyek kiadását tervezi.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top