+ PR-cikk

Miből áll, miért lényeges a harcsa előke?

harcsa előke

A harcsa előke összeállítására igenis megéri tudatosan figyelmet fordítani, hogyha életünk halának a megfogására készülünk.

A harcsa előke összeállítására igenis megéri tudatosan figyelmet fordítani, hogyha életünk halának a megfogására készülünk. Hiszen ez a műfaj nem gyerekjáték, itt kapitális halakkal kell megküzdeni.

Emiatt külön is foglalkozunk a cikkben a harcsa előke összeállításának leginkább lényeges szempontjaival. Úgyhogy vágjunk is bele a részletekbe, nézzük meg, mi mindenre érdemes odafigyelni a szerelésnél!

Miért éri meg külön foglalkozni a harcsa előke összeállításával? 

Egyrészt azért, mert extrém méretű halakra lehet számítani. A Magyarországon élő halfajok közül a harcsa az, amelyik a legnagyobbra képes nőni. Ennélfogva nagyon nem mindegy, hogy milyen erősségű felszereléssel horgászunk rá.

Aminek ugyebár a harcsa előke is a szerves részét képezi. Többek között ezért bírhat kiemelt jelentőséggel a Damil.hu harcsás fonott zsinór választékából célzottan választani, hogy felkészülten tudjunk leülni a vízparton vagy a csónakban.

Ide kötődik szorosan az is, hogy a harcsa előszeretettel tartózkodik nehéz terepen. Ágakkal tarkított, bokros, akadós mederviszonyok között. Akármilyen előkével majdhogynem esélytelen, hogy innen egy hatalmas harcsát kivegyünk.

Mi minden képezheti a harcsa előke részét?

A harcsa előke összeállításakor az egyszerűségnek és a fokozott terhelhetőségnek van kiemelt jelentősége. Ezért az összetétel sem túlságosan bonyolult, hiszen a zsinórválasztás mellett a horog tudatos megválasztása bír kiemelt jelentőséggel.

Ennél jobban nem kell bonyolítani a dolgot. Elvégre azzal lehet számolni, hogy minél több kötés, csomó és egyéb elem kerül a harcsás előkére, annál több potenciális gyenge pont keletkezik rajta.

Márpedig gyenge pontnak nincs helye a felszerelésünkön, amikor harcsára vadászunk. Természetesen a harcsa előke szorosan kötődik a harcsás végszerelékhez is, amelyet a célokhoz leginkább passzoló módszerhez mérten javasolt megválasztani.

A zsinór és horog fontossága

A zsinór lesz az, aminek extrém módon bírnia kell a súrlódást, a gyűrődést, illetve a harcsa kefeszerű fogazatát. Ezért ha egy mód van rá, kimondottan harcsás zsinórt érdemes választani ehhez a típusú pecához.

Pláne olyan vízterületeken, ahol még annak a nemkívánatos lehetősége is fennáll, hogy vándorkagyló vághatja el a zsinórokat. A speciális harcsás előkékkel ugyanakkor proaktívan ki lehet védeni ezeket a veszélyforrásokat.

Horog szempontjából is az erő az egyik legfontosabb szempont. A választott horognak akkor sem szabad kihajolnia vagy gyengülnie, amikor épp egy 50 kilogramm feletti bajuszost igyekszünk felhúzni a mélyból. Hasonlóképp érdemes odafigyelni arra is, hogy időről időre fenjünk egyet a horgon, ezáltal is növelve a jó akadás esélyét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top