+ PR-cikk

A szép körmök készítése valóságos művészet

műköröm

A másik része a dolognak, hogy nem kizárólag a kiváló zselén múlik a végeredmény, illetve az sem mindegy, hogy hogyan visszük fel.

Ezzel pedig nemcsak a szakemberek, hanem a szalonok vendégei is határozottan egyetértenek. A női szépség megmutatására való törekvés nagyjából egyidős az emberiséggel, ebben pedig a kezek és a körmök szerepe mindig is kiemelkedő volt.

A díszítés nem feltétlenül ördöngösség

Annak ellenére, hogy nem beszélhetünk másképp a körmök elkészítéséről, mint egy olyan folyamatról, amely valóban nem nélkülözheti sem a kreativitást, sem a kézügyességet. Emellett valóban egy igazi alkotói folyamatról van szó, amely során a vendég ízlését, személyiségét, színeit és kívánságait is figyelembe kell venni. Mégis vannak olyan technikák, amelyekkel egyszerűbbé válhat a dolgunk.

A StudioFlash műkörmös tanfolyamán villámgyors módszereket tanulhatunk, amelyek egyszerűek, mégis olyan nagyszerűek, hogy szó szerint mindenki csodálni fogja, és nagyon sokan fognak hasonló megoldásokra vágyni. Attól függetlenül, hogy kezdőként szeretnénk igazán szépeket alkotni, vagy éppen szakemberként szeretnénk frissíteni a portfóliónkat, ezen a tanfolyamon olyan ötleteket tanulhatunk, amik egészen biztosan be fognak válni.

Kezdve a a különféle csillámporokkal elérhető csodákkal, folytatva a nyomdázással, valamint a domború 3D-s díszítéseken keresztül, egészen az absztrakt minták megvalósításáig, amelyhez transzfer-, valamint pehelyfóliát, spider gélt, illetve matricákat is használhatunk.

A matrica remek lehetőség

A matricák nagyon régóta látnak el díszítő és praktikus feladatokat, ám a körmök felületén alkalmazva időnként komoly nehézségekbe ütközünk az alkalmazás során. Ez pedig azért van így, mert hiába tűnik olyan egyszerűnek, mégis előfordul, hogy nem könnyű megvalósítani, hogy egyszerre legyen tartós, szép, miközben a köröm felszínének kialakítása is sima, egyenletes és fényes maradjon.

A megoldás a megfelelő anyagok szakszerű alkalmazásában rejlik

Az egyik fontos tudnivaló az, hogy minőségi és rugalmas fedőfényt kell alkalmaznunk, mert kizárólag ez teszi lehetővé azt, hogy valóban egyenletes és szép felszínt tudjunk kialakítani, ráadásul ez lesz az egyik mérvadó, döntő tényező abban a kérdésben is, hogy mennyire tudunk tartós végeredményt kialakítani.

A másik része a dolognak, hogy nem kizárólag a kiváló zselén múlik a végeredmény, illetve az sem mindegy, hogy hogyan visszük fel. Nagyon fontos például, hogy a minta minden oldalról precízen le legyen zárva. Ezzel tudjuk biztosítani azt, hogy a matricának semelyik része ne maradjon fedetlen. Amennyiben bizonytalanok vagyunk, bölcsebb döntés inkább két réteg fedőzselét alkalmazni, hiszen ez a zárás lesz a garancia arra, hogy a díszítés hosszú távon is tökéletesen mutasson.

Alapvetően ez a két elem nélkülözhetetlen akkor, ha matricával szeretnénk dolgozni. Természetesen emellett rengeteg lehetőségünk van, hogy csodálatos körmöket alkossunk, illetve viselhessünk, érdemes minden technikával tenni egy próbát!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top