+ Interjú

Dresch Mihály: Mint a mesterlövészek, kilőnek feléd

Dresch Mihály

Dresch Mihály: Rájöttem arra, hogy nem vagyok annyira fasza gyerek, mint amit gondoltam magamról mondjuk 30 éves koromban.

Keresés a weben

Régen, mondjuk, a nyolcvanas évek vége felé, nagyon erős intenzitású voltam. Megálltam, ha beszélgetett a közönség…

Szeptember végén a Müpában lép fel az idén Fonogram- és Kossuth-díjjal is jutalmazott Dresch Mihály. A koncerten a dzsesszesebb (Dresch Quartet) és népzenészi (Dresch Vonós Quartet) énje egyaránt reflektorfénybe kerül – vagy inkább megmarad az árnyékban, ahogy az est (és legutóbbi lemeze) címe is sugallja.

Milyen különlegességre számíthat szeptember 29-én a közönség?

Mindenképp említésre méltó Tóth Viktor személye, komolyabb blokkot fogunk együtt játszani, négy kompozíciót. Vele zenéltem már duóban, de most, hogy kiemelt vendégként fog fellépni velünk, készül egy kompozíció is, kimondottan erre az alkalomra: már farigcsálom. Szabad kezet kaptam, bárkit hívhattam, akár külföldi muzsikust is, de nagyon tisztelem Viktort, szeretem, és megérdemeljük, hogy együtt játsszunk. Úgy gondolom, hogy egy Müpa-koncert kitüntetett alkalom mindenkinek, és örülök, hogy így alakult.

Van különbség abban, ahogy készülsz, mondjuk, egy müpás koncertre, vagy egy vidéki kisebb hely között?

Nincs különbség. A fellépés előtt nem izgulok egyáltalán, mivel az előtte való napokban fel szoktam készülni lelkileg, szellemileg. Tudatosan átgondolom a repertoárt, hogy körülbelül mit fogunk játszani, megpróbálom beleélni magam, hogy milyen a helyszín, hogy fogjuk magunkat érezni. Persze, megesik, hogy rossz előérzetem van, és van, hogy be is jön. Elég jól rá szoktam érezni…

A quartettben a bőgőnél és a dobnál is két kifejezetten fiatal muzsikussal játszol együtt. Ez szándék volt, fiatal muzsikusokat akartál, vagy egyszerűen ők voltak azok, akikkel szívesen együtt játszottál?

Jó fiatalokkal együtt lenni. Bár a testünk öregszik, fáj a lábam, de nem akarok ezzel foglalkozni. Az öregek sokszor panaszkodnak, én meg nem tudok ezzel mit kezdeni. A zenének van egy dinamikája, amit szeretek, azt a fiatalokkal meg tudom élni. És erről nem szeretnék lemondani. Nyilván később majd lehet, hogy poétizálóbb leszek, elbeszélőbb, de még nem tartok ott. Én konzervatív vagyok a klasszikus értelemben is, de a zene az egy élő, lüktető dolog, ott a dinamika kell, és én pont ezért szeretek zenélni. Ezért szeretem a jazzt, de a népzenét is: mert dinamikus. A jó népzene lüktet, energiát ad, és életszerető.

Hogyan fogadtad a Kossuth-díjat?

Hát, a helyzet az, hogy én nem értem. Mikor szembesültem a díj tényével, akkor egyáltalán nem éreztem, hogy megérdemlem. Ezt most nem álszerénységből mondom, hanem tényleg így éreztem, és most is így érzem. A díjakkal kapcsolatban velem is úgy van, hogy mint a mesterlövészek, kilőnek feléd, de lehet, hogy melletted még egy csomóan magasabb szinten vannak, és jobban kiérdemelnék. Ezzel együtt nagyon örültem, és rettentő lassan esett le az egész. Még most is dolgozik bennem. Hatalmas megtiszteltetés. Meg belegondoltam abba is, hogy sokat hibáztam, sok rossz felvételem is van, de magát a törekvésemet díjazták. Úgy fogalmazták, hogy egy önálló zenei út kifejlesztése miatt kaptam és azt hiszem, hogy talán ez igaz is. Ez egy út: nem késztermékek halmaza, egy folyamat, ami oly módon díjazandó – akár ha engem ki is veszünk ebből –, mint egy példa. Mert valaki sok időt rá mert szánni, hogy megtalálja az útját. Nekem egyébként nem volt más választásom. Ezt csináltam, örültem neki. Megtartott ez az ország, anyagilag is, mindenhogy; nem panaszkodom, sőt, nagyon köszönöm.

Negyvenhárom éve vagy a pályán. Mi az, amiben a leginkább azt érzed, hogy változtál?

Régen, mondjuk, a nyolcvanas évek vége felé, nagyon erős intenzitású voltam. Megálltam, ha beszélgetett a közönség, és elkezdtem vitatkozni, meg ilyenek. Forradalmi lelkületem volt és – bár nem vagyok nagyon pallérozva, de – egy József Attila-idézettel mondhatjuk, hogy „ordítottam, toporzékoltam”. Egyszerűen hatni akartam a világra, és abban a hitben voltam, hogy nekem száz százalékosan pontosak az érzéseim és az igazságaim. Na, most, ezt ma már nem gondolnám. Ma is megvannak az érzéseim és az igazságaim, de finomítottam a dolgaimat, mert éreztem, hogy nem fogom bírni, nem vagyok olyan erős, hogy én ezt a fajta miliőt és ezt a hozzáállást tudjam az egész életemen keresztül képviselni. Tehát változtatnom kellett. Sokan ezt rajtam számon is kérték, de mindegy. Nem tudtam volna tovább azt csinálni, kellett, hogy változzak.

Zeneileg talán kardinális pont volt, amikor a Szabados György és a Makuz zenekarból kiléptem. Addig is szabadúszó voltam szellemi értelemben, csak nagyon elköteleztem magam Szabados György művészi ambíciói és elképzelései mellett. Odaadtam magam száz százalékig, de egy idő után elfáradtam és úgy éreztem, hogy a magam számára több zenei kaland és zeneiség szükségeltetik ahhoz, hogy finomodjak. Akartam finomodni. Nem mintha Szabados ne lett volna finom, félreértés ne essék, ő nagyon magas szintű ember és zenész volt. Magamról beszélek, ahogy a nagy fa árnyékában álltam.

A másik meg az emberi oldal. Mert az élet persze megpróbált engem is, erről szól az egész. És rájöttem arra, hogy nem vagyok annyira fasza gyerek, mint amit gondoltam magamról mondjuk 30 éves koromban. Vissza is tudom pörgetni, hogy hol csalódtam magamban, hol lett sáros a ruhám, úgymond. De olvastam egy könyvet, Omraam Mikhaël Aïvanhov bolgár filozófus írta, aki Franciaországban élt, és ő mondta, hogy az nem baj, ha besározódsz, az a fontos, hogy meg tudod-e magad tartani, hogy végig tudod-e csinálni a dolgaidat, meg tudod-e tartani a hitedet. Az ember rájön arra, hogy sok hibát elkövetett, és mégis élnie kell. Nem mondhatja, hogy akkor itt vége. Csinálni kell, megpróbálni helyrehozni és finomítani. Szabados ezt úgy mondta, hogy nem az a lényegünk, hogy újat, mindig újat hozzunk létre – bár ő is szeretett újat létrehozni – hanem az, hogy a teremtett világot megőrizzük. Tehát, hogy észrevegyük, milyen nagyszerű a teremtett világ, és megőrizzük azt, mert annál mi csak korcsabbat tudunk alkotni. Ezt abszolút aláírom. Most itt tartok.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. PáLoS TReND szerint:

    A DK-s POLITIKUSOK SZINTE GÉPFEGYVERREL LÖVIK az EMBEREK JOGAIT!!!
    Országszerte családok tízezrein segítene, ha nem kellene a lakrészeknél a külön bejárat, főleg nem kívülről, ahogyan ezt a DK-s kerületekben a jegyző-sakálok megkövetelik!!!…- csak azért, hogy további elégedetlenséget szítsanak a kormányzó Orbán-rezsim ellen!!!
    Különösen aggasztó a helyzet Budapesten a XVIII-ik és a IV-ik kerületben!!!
    Mindazon által rengeteg esetben életszerűtlen, hogy több generáció úgy éljen egy fedél alatt, hogy teljesen elszeparálják magukat, kvázi úgy, mint a szomszédok egy társasházban!!!
    Viszont, ha nagy a család, nagy házban élnek, jó eséllyel átlag feletti a gázfogyasztásuk is!!!
    Ráadásul a DK-s vezetésű helyeken direkt hergelik az életközösségeket nem adják meg a kedvezményeket; -és így a fogyasztásuk nagyobbik hányada után 6-10-szeres gázárat fizettetnek!!!
    Holott más politikai vezetésű önkormányzatoknál (többszörös átlagfogyasztást is megengedve!!!) méltányosabbak a több generációs családi házakban élő emberekkel.
    Viszont a lelkiismeretlen a jogszabályokat semmibe vevő, hatalmukkal visszaélő DK-s polgármesterek és korrupt jegyzőik kifejezetten az emberek ellenében cselekszenek és lázítanak!!!
    Úgyhogy mielőbb hozzuk együtt nyilvánosságra ezeknek a rosszindulatú a pártokat, mint alsógatyát váltogató politikus-bűnözőknek a neveit!!!
    https://24.hu/fn/gazdasag/2022/11/19/tobbgeneracios-csaladok-csaladi-fogyasztoi-kozosseg-kulonallo-bejarat-hatosagi-engedely-gazartobbszorozes/#

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top