+ Interjú

Kurdy Fehér János: A könyvem rejtetten tömve volt utalásokkal

kurdy fehér jános

Kurdy Fehér János: Elnyűtt toposz, hogy a szellemi dolgaink az Ég felé húznak, a testiek pedig a Föld felé.

Kurdy Fehér János – Fotó: Oliver Toth Accent Photography
Keresés a weben

A gondolkodás filozófia, de még egy csomó minden más: például figyelem, séta, főleg rácsodálkozás, meg szeretni tudás, valami, ami mindig veled van, nem lehet kiűzni belőled, mert szinte annak a víznek a párája, amely a testedet és a Földet is alkotja. – 26 év kihagyás után hamarosan új kötettel jelentkezik Kurdy Fehér János. A költővel Tardos Károly beszélgetett. – Tardos Károly interjúja a litera.hu-n.

Korábbi köteteidben, az 1990-es A Nagy Tudományban és az 1996-os Valóság Museionban számomra a legfontosabbnak azok a versek tűnnek, amelyek kifejezetten filozofikusan és egyfajta objektív költészet keretében mutatják be egy-egy létdimenzióhoz, művészeti ághoz való viszonyodat, azok poétikáit.

A gimis, erősen avantgárd mintakövető szövegek után 1986-ban, az egyetem elkezdésekor elkezdtem másként írni. Szükségem volt egy nyelvre, ami fel tud mutatni és el is bír engem, kellően egyszerű, és nem mond le a szöveg és a szóképek radikalitásáról. A metaforák narrációvá olvadtak, a történetek érveléssé alakultak. Ez ugyan stiláris döntés volt, de inkább abból fakadt, hogy szükségem volt egy biztos, egzisztenciális nézőpontra. Úgy éreztem, egyszerre vagyok benne a világban, és rajta a világon. Benne a Kádár-korszakban, ami laposra nyom, részekre szakít, és rajta a gondolataim, a világképzelet hullámain, amelyeken szabadon szörfölhettem és elslisszolhattam messzire. Túl sokat nem vacillálhatok, gondoltam, mert akkor kész és passz. Ez a „kell” és a „gyorsan” sodort az irodalmon túlra, a képzőművészethez és a filmhez. A Nagy Tudományba már csak az új nyelven megírt versek kerültek. Háy János szerkesztette, és Szántó Tibor tervezte. Az 50 oldalas karcsú könyvre úgy tekintettem, mint egy személyes manifesztumra.

Miért?

Esztétikai és életvezetési utcakőnek gondoltam, amivel utat török magamnak, egy felhívásnak: válts dimenziót! René Magritte festményein például rögtön egy történet bontakozik ki előtted: nem állókép, hanem belső filmként továbbfut a fejedben. Még Vácott, 16 évesen találtam rá Alain Robbe-Grillet-re, akinek a prózája egyszerre volt képszerű és tárgyilagos, például részletesen leírja, milyen a kettévágott paradicsom. A szép fogolynő című filmjét 1985-ben Ágenssel láttuk Szegeden, teljesen elszálltunk tőle. Rá akartam lelni a magam valóságára, és a költészet, a képzőművészet és a film dimenzióinak egyesítése jó iránynak tűnt, megérdemelt egy manifesztumot. A könyvem rejtetten tömve volt utalásokkal, de a róla szóló akkori recenziók is megértették, hogy a valósággal és a valóságért folyó küzdelem az én terepem. Ha utólag belegondolok, hogy ez akkor történt, amikor az első kaliforniai tech-guruk bütykölései nyomán a digitális valóság előbújt az elméleti matematika kígyótojásából, most már úgy vélem, hogy mindez a 80-as évek aktuális Zeitgeistjának legyintése volt.

Írtál is egy Nem azonos azonosságok című verset, amelyben éppen Magritte és Robbe-Grillet jelennek meg mint a valóság örökös vándorai.

Egyikük az utcát festi, másikuk filmezi, a végkimenetel, hogy melyik a pontosabb, az eldönthetetlen. Alain és René a költői képek időbeli és térbeli kibomlása révén tárgyszerűen átalakulnak, és átlépnek egy rajtuk túlmutató történetbe. Ők a hídavatók, akik a valóságnak nevezett műtárgyat felavatják, majd peckesen átvonulnak rajta. Azokban az években videó-verset forgattam ennek szellemében az Andrássy úti paloták árválkodó szobrairól, amelyek, ha felébrednek, átbútorozzák a várost, és új álmoknak szorítanak helyet.

A kötet felütése egy Kafka-idézetből kibomló vers: „Én szabad és szilárd polgára a Földnek, oly láncra vagyok verve… És én szabad és szilárd polgára az Égnek is, egy hasonlóan szabott égi láncra vagyok verve, ezért, ha az Ég felé török, a Föld nyakörve szorongat, s ha a Föld felé, akkor az Égé… Tudom, minden lehetőség nyitott előttem…”

Elnyűtt toposz, hogy a szellemi dolgaink az Ég felé húznak, a testiek pedig a Föld felé. Azonban a harmadik, időbeli dimenziónak van egy gyakorlati konzekvenciája, ugyanis az előző kettőt vissza kell varrnod a jelenbe. Ezért került a Kafka-átirat mottóversként a kötet elejére, mert ez a két irány végül egy portré hullámsírjában merül el. A kötet egy képzeletbeli tárlat, teljességügyi képregény, egy kísérlet, hogy hamisított angyalnyelven miként lehet a világunkat leírni, szavakba átvésni, feltárni. Az angyalnyelv egyszerre jelen és ősmúlt. Bele volt kódolva a teremtés aktusába, de máig rendelkezünk olyan szellemi antennákkal, belső kapcsolókkal, amelyek segítségével hozzáférhetünk a sok-sok évezreddel ezelőtti dimenziókhoz. Ha ez a dekódoló-híd nem állna, akkor simán feloldódnánk az épp aktuális valóság-rögzítési rendszerekben, történetesen egy 3D-s valóságapplikációban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top