+ Építészet

Megnyitott a kismartoni Hotel Galántha az Esterházy-kastéllyal szemben

A Hotel Galántha tervezésénél nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy illeszkedjen az Esterházy-kastély környezetébe.

fotó: Gregor Hofbauer

A Bécstől mindössze 50 kilométerre fekvő kismartoni kastélynegyedben 2022. szeptember 1-jén kezdte meg próbaüzemeltetését a Hotel Galántha. Az építtető nevében DI Matthias Grün, az Esterházy Alapítványok elnök-igazgatója, szimbolikusan átnyújtotta a kulcsokat Markus Ernst hoteligazgatónak. Az eseményt követően a projektpartnereket, a régió képviselőit, barátokat és természetesen a kismartoni lakókat is vendégül látták és ők is bejárhatták az Esterházy-kastéllyal szemben megépült szállodát. „A Hotel Galántha-nak fontos szerepe lesz a turizmus növekedésében, nagy mértékben hozzájárul majd a régió fenntartható és gazdasági fejlődéséhez“ – fejtette ki Matthias Grün. „A sokszínű kulturális programpalettánkkal, az Esterházy-kastély történelmi termeiben megtartott klasszikus koncertektől az izgalmas kiállításokon át egészen a kastélypark zenei fesziváljáig, valamint a Szentmargitbányai Kőfejtőben bemutatott operaelőadásokig, számos szinergiát teremtettünk“.

120 szoba, ezen belül három lakosztály, a szabadtéri és fedett terekkel rendelkező PAULGARTEN étterem, a legmodernebb technikával felszerelt szeminárium- és rendezvénytermek, valamint egy wellnessrészleg kapott helyet az új épületben. A legnagyobb attrakciónak a tetőteraszon a THE TOP elnevezésű bár számít, ahová szintén nemcsak a hotel vendégei térhetnek be, hanem bárki fogyaszthat kedvére a negyedik emeleti, a kastélyra és a környékre csodás kilátással szolgáló teraszon. A két főre szóló, a reggelit is magában foglaló bevezető áron, 159 euróért lehet most megszállni egy kétágyas szobában. További információt a hotel weboldalán, a hotelgalantha.com oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Az Esterházy a tervezési fázisban a nemzetközi szinten elismert hotelszakértő Christie & Co Tanácsadótársasághoz fordult. A multifunkcionális épületkomplexum tervezését a Hohensinn Tervezőiroda Graz végezte, az egyedi belsőépítészeti megoldásokért pedig az elismert bécsi BMW Architekten iroda felel. A kivitelezésnél kizárólag magasminőségű, nemes anyagokat és elegáns bútorokat használtak. A virágkompozíciók illata végigkíséri a vendéget a hotelben. A hotel berendezésében a sötétpetrol, a mustársárga és a zsálya- illetve a korall színek dominálnak, melyek extravagáns és időtlen megjelenést biztosítanak. A szobák a földig érő ablakoknak köszönhetően fényárban úsznak, pazar kilátás nyílik az Esterházy-kastélyra.

A tartományi főváros belvárosát új élettel tölti meg a sokoldalú épület, de hosszú távon a kastélynegyedben és a történelmi óvárosban működő egyéb vállalkozások is profitálhatnak a hotel működéséből. A THE TOP az egyetlen tetőteraszbár Észak-Burgenlandban, egzotikus színei egy elvadult kertre emlékeztetnek. A hotel negyedik emeletéről teljesen új, egy eddig teljesen ismeretlen kilátás nyílik az Esterházy-kastélyra, a városra, valamint a Vulka-völgyére és a Fertő-tóra. A minőségi szobák és lakosztályok mellett a hotel többi tere is figyelmet érdemel. Így például az étterem kulináris kínálata a környék ízeivel ismerteti meg a vendégeket. A nyílt tűzön készült specialitások mellett tipikus regionális burgenlandi falatok is megtalálhatók az étlapon, mint például a tepertő, a káposztás fogások és somlói galuska. Az osztrák séf, Roman Bigler sokat utazott és számos nemzetközi konyhán megfordult, a pannon ételekhez elsősorban regionális és szezonális hozzávalókat használ, melyeket a csapatával együtt a látványkonyhában, illetve Ausztria legnagyobb beltéri grilljén készít el. A rendezvényhelyszín 600 négyzetméternyi területen öt teremre oszlik fel. A legmodernebb technikával felszerelt, tágas termek szemináriumok, rendezvények és álomszép esküvők színhelye is lehet. A 200 négyzetméteres wellness-részlegen a vendégek luxuskörnyezetben élvezhetik a gőzszaunában, a só-, fitnesz- és pihenőszobában eltöltött szabadidejüket.

Az Esterházy név évszázadok óta elválaszthatatlanul összefonódik a régióval. Napjainkban az Esterházyt Burgenland tartomány legmeghatározóbb vállalatai között tartják számon, a fenntartható működési modellnek köszönhetően komoly trendmeghatározó az öt fő tevékenységi területén, melyek a Hospitality, az Ingatlankezelés, a Borászat, a Pannatura, valamint a Turizmus, Kultúra és Rendezvények. Az egészségpénztár régi épületének megvásárlása volt az első lépés a kastélynegyed fejlesztésének irányába. A Hotel Galánthát, hatvan lakást, valamint 3000 négyzetméteren elterülő irodahelyiséget is magában foglaló multifunkcionális épületkomplexum 60 millió eurós beruházással készült el.

A tervezés során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az új épület illeszkedjen az Esterházy-kastély és az azt körülölelő kastélynegyed történelmi környezetébe. A Hotel Galántha megnyitásával 70 új munkahelyet teremtettek a tartományi fővárosban. A Wirtschaftsagentur Burgenland Turisztikai és szabadidős gazdaságfejlesztés elnevezésű pályázatán keresztül 3,5 Millió eurós támogatással járult hozzá a beruházáshoz.

Kismarton Burgenland tartomány északi részén, a Pannon térségben fekszik, „Haydn-városnak“ is becézik. Joseph Haydn négy évtizeden át dolgozott az Esterházy-kastélyban és itt komponálta a bécsi klasszika számos darabját. A vendégek Ausztria legnaposabb városának kulturális kínálata mellett élvezhetik a Fertő-tó közelségét, kirándulhatnak a jól kiépített kerékpár- és túraútvonalakon, részt vehetnek bortúrákon és kihasználhatják Bécs közelségét.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top