+ Irodalom

Gubik Ági és Kiss Mari olvas fel a Létminimumból

Bozóki Gabriella

A budapesti Casanova Pub-ban mutatják be Bozóki Gabriella fiatal költő első verseskötetét, Létminimum címmel, augusztus 27-én 18 órakor.

Keresés a weben

Bozóki Gabriella: Létminimum

A Múlt elpárolgott, a Jövőt ködfátyol borítja, a Jelen pedig a híd egy mély szakadék felett. A bizonytalanság üldözi az embert a Gondolatokhoz, melyek eloszlatják és felerősítik a kételyeket. A Célból indulunk, a Start felé igyekszünk, élni még félünk, de meghalni már nem merünk. /Létminimum/

A budapesti Casanova Pub-ban mutatják be Bozóki Gabriella fiatal költő első verseskötetét, Létminimum címmel, szeptember 3-án 18 órakor.

A verseket Gubik Ági és Kiss Mari színésznők olvassák fel, moderál: Takács Bence.

Budapest 1011, Batthyány tér 4.

 

Bozóki Gabriella

Bozóki Gabriella további ötverse:

Ablakomon át

Üvegablakon át nézem, hogy rügyeznek
a fák, friss hajnal illata szobámba oson,
kacéran táncol gyűrött párnámon.
Siető léptek, halványuló fények;
ébred a világ, s nyugovóra térek.

A napfény szemérmetlenül töri meg
csendemet, hullámok dalára keringőzik
a sirálysereg. Mámoros éjen’
meghitt tömegek, szenvedélyes szemek;
tombol a világ, s fel sem kelek.

Őszi sanzon dallamára hullnak a
levelek, a zápor dúsan erezett
felszínükről pereg; megvadult szél
ragadja magával a percek porát,
s homályt látok az ablakomon át.

A jég tükrén verődnek az égi fények,
kandalló lángja mellől szól a meghitt
ének. A hangfoszlányok távolodnak,
megfagy a folyó, a meggyötört erek;
elalszik a tűz, s útra kelek.

Aranymadár

S mi lehet ijesztőbb a halálnál; egy ördögi,
angyali táncnál, miután magányom által
lakatolt vaskoporsóban fekszem utolsó
éjjelemet követő napjaimon?
Csak egy: arany szárnyakkal süvítő
madárként vaskalitkába zárva; villódzó
sugarakhoz szokott retinám taszítva
a félhomályba; lassan megvakulok,
s a feketeség helyett olvadhatatlan hóval fedett
trópusi szigetek tárulnak elém.
Szobákba fagyott emberek, jégcsap ujjuk
a billentyűzethez ragadva; életük képernyője pereg a hangot kihagyva,
automatikus a lejátszási lista.
S egyszerre eltelik egy év ezerháromszázhatvanöt napja.

Gyász

Elveszthetlek, s elmentél. Hiányod fáj – e,
vagy lelkem üres léte, mit nem oszthatok meg veled,
egy korsó felmelegedett sör mellett. Hiányzol?
Vagy csupán magányom egy általad felépített oszlophoz láncol?
Üres a szobám nélküled, álmaimban kanapém borait veled osztom meg.
Kérdeznélek, hall-e valamit a szívmegállás után a lélek.
Nem hallom válaszod, nem hallom szívdobbanásod.
Ölelnélek s karom egy sötét szoba kopott foteljébe téved.

Homokóra

Azok az apró szemek, melyek felszínén anno
nevetve hagytam ott lábnyomom a Földközi-tenger partján,
s hittem, hogy felejthetetlen leszek; kacagva peregnek
a lét üvegbe zárt folyosóján; számolnám,
s mérném térfogatukat; s pont, mint én a bemagolt képletet;
elfelejtenek.

Körúti éjjel

Az álmos Hold fénye táncol a körúton lassan veled,
leveti végre gátlás-lepled, s csak a rozsdás fapadok közül,
halk éneke vetül éjjelünk mámoros – homályos honlapjaira,
mint ahogy kósza hab kerül rég kirendelt italainkra.
A villamos csikorog, viszi illuminált éjjelünk daloló
varjainak reményt kérő dalát, s olcsó pálinkától
Jimmy hangján éneklő koldusok ricsaját.
A következő megálló a mámor – özön, melynek
osonó lépteit látod akciós sörödön; a lámpafények
részeges dallama tangózva oson józanul álmodók fikció – habjaiba,
s lassan éjfélt üt az óra, egyirányú mellékutcák sávjait
autópályára taszítva; s így vezetünk a határtalan sávokon,
egyensúlyozunk a feketéből tarkává vált szivárványon,
s hazaérünk, hófehér paplan alá rejtjük holnapig reményünk.
A másnapos égi test fénycsóvája fakítja az átitatott szürke falat;
lassan pirkad.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top