+ Zene

Elhunyt Lukácsházi Győző

Lukácsházi Győző

Lukácsházi Győző 1953. szeptember 6-án született. Zenei tanulmányait Dunaújvárosban kezdte, csellózni és tubázni tanult.

Súlyos betegség után elhunyt Lukácsházi Győző tubaművész, aki a BonBon Matiné alapítójaként és műsorvezetőjeként generációkkal szerettette meg a klasszikus zenét.

Életének 69. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Lukácsházi Győző tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető – számolt be róla a Papageno.

Lukácsházi Győző 1953. szeptember 6-án született. Zenei tanulmányait Dunaújvárosban kezdte, csellózni és tubázni tanult, majd a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, később pedig a Zeneakadémián végezte el a tuba szakot.

Hangszeres pályáját a Magyar Állami Operaház Zenekarában kezdte, majd a Magyar Rádió szerkesztője lett, már ekkor is vezetett gyerekműsorokat, munkásságáért pedig számos díjjal tüntették ki.

2013 és 2018 között a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója volt.

1998-ban alapította a BonBon Matiné című ifjúsági sorozatot, ahol műsorvezetőként ismertette meg a gyerekeket a zenével.

Előadásokat hoztak létre, felvételeket készítettek, produkcióikat az évek során több százezer néző tekintette meg.

Lukácsházi Győző közművelődési tevékenységéért Bánffy Miklós-díjat kapott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top