Mára hagyománnyá vált, hogy augusztus végén három napra jazz-dallamokkal telik meg a Müpa. Nem lesz ez máshogy idén sem, hiszen érkezik a JazzTime Fesztivál, melynek kezdő programja máris igazi ínyencséget kínál a műfaj rajongóinak. Az Echoes of Ellington elnevezésű koncerten egy olyan nemzetközi formációt hallhatunk, amely ebben az összeállításban nem lépett még színpadra. Repertoárjukon az amerikai zene ikonikus figurája, Duke Ellington művei szerepelnek, továbbgondolt, de a stílushoz hű hangszerelésben, mely Frank Roberscheuten szaxofonos munkáját dicséri. A fesztivál házigazdája idén is Szalóky Béla jazzharsona előadóművész, aki az augusztus 26-i koncert egyik fellépője. Vele beszélgettünk.
Szalóky Béla
Miben áll Duke Ellington különlegessége, és mitől tudott ilyen óriási hatást gyakorolni a műfajra?
Duke Ellington Washingtonban született, korának muzsikusai közül hamar kitűnt arisztokratikus öltözködésével, viselkedésével, később pedig páratlan vezetői és szervezői rátermettségével. Amikor kapcsolatba került a zenével, az egészen mást jelentett a számára, mint a legtöbb muzsikusnak. Analizáló elmével fordult felé, és nagyon komolyan vette ezt az akkoriban elsősorban tánczenének számító muzsikát. Elkezdte feltérképezni a jazz műfajának határait, és rögtön ki is tolta azokat. A harmonizációval, a szerkezetekkel kapcsolatosan is tudatosan tette mindezt. Ha nem is ő volt az első igazán tudatos muzsikus ebben a műfajban, mindenképpen úttörőnek számít. Abszolút progresszív volt, a műfajba behozott fejlesztéseinek a hatásait még most is érezzük. Komponisták, hangszerelők, muzsikusok a mai napig használják azokat a szakmai fogásokat, amelyek az ő nevéhez köthetők.
Önnek mit jelent az ő zenéje?
Számomra a legérdekesebb, ahogyan megkomponálta a zenéit. A tudatosan szerkesztett és komponált művei slágerekké tudtak válni. Nekem ettől egészen különleges, valamint attól, hogy egyedi dallamai már messziről felismerhetők.
Fel tudja eleveníteni, hogy mikor találkozott először a zenéjével?
Pontosan emlékszem erre, hiszen egy legendás magyar jazz nagybőgős, Vajda Sándor, aki műfajában két eltérő csapatnak, a Benkó Dixieland Bandnak és a Szabados Együttesnek is a tagja volt, ismertetett meg Ellington zenéjével. Komoly lemezgyűjteménnyel rendelkezett, és amikor tizenöt-tizenhat éves koromban kapcsolatba kerültem a Benkó Dixieland Banddel és ezzel a zenével, akkor ő volt az, aki beavatott ebbe a muzsikába. John Coltrane-rajongó volt, és egy olyan lemezt mutatott nekem, amelyen John Coltrane a Duke Ellington Quartet-tel játszik. Ezen a lemezen hallottam először Ellingtont zongorázni, és jól emlékszem, hogy semmi addig hallhatóhoz nem volt fogható az a hangvétel, ahogyan játszott. Elkezdett érdekelni, ezért sokat kérdeztem róla Vajda Sándortól és így hamar kiderült a számomra, hogy ki is volt Ellington. Ez még tovább fokozta az iránta való érdeklődésemet. Rajongásom és elköteleződésem tehát réginek nevezhető.
Ellington a maga zenéjét amerikai zenének titulálta. A közönségnek hogyan lehetne közelebb hozni, hogy mit értett ezalatt? Jazzt fogunk hallani?
Igen, abszolút, hiszen Duke Ellington muzsikája két jól elkülöníthető, nagyon markáns részből áll. Az egyik a megkomponált és meghangszerelt részek. Eleinte egyébként kis zenekarai voltak, és azután később, amikor big bandet alapított, kezdett egészen nagyban gondolkodni, és egész estés zenekari szviteket is írt. A másik, a megkomponált részeken belül az improvizatív részek, amelyeket egy-egy hangszeres szólista ad elő. Ellington érdekessége, hogy egészen egyedi módon, személyre szólóan hangszerelt, ugyanis a partitúrába az adott hangszeren játszó zenészének nevét vagy becenevét írta be egy-egy részhez. A saját muzsikustársai habitusát, tehetségét, lelkét igyekezett beleírni a darabokba, és időről időre hagyott nekik improvizációra is lehetőséget a darabjain belül.
Mi hozta össze az esten fellépő, nemzetközi összetételű zenekart?
Az európai jazzéletben van egy régebbi zenékkel, úgynevezett klasszikus jazz muzsikával foglalkozó, relatív szűk kör. Gyakorlatilag mindannyian ismerjük egymást, annak dacára, hogy több országból érkeznek az előadók. Dolgozunk egymással különböző formációkban rendszeresen, de ennek az estének az is az egyik különlegessége, hogy ebben az összeállításban ez a zenekar máshol még nem lépett színpadra. Amikor felmerült, hogy Ellington-koncertet állítunk össze, akkor rögtön beugrott Frank Roberscheuten holland szaxofonos neve, aki a hangszereléseket készítette.
Frank Roberscheuten
Nem eredeti Ellington-hangszereléseket fogunk tehát játszani, hanem azoknak egy kicsit továbbgondolt, de stílusában azért megmaradó változatait. Elsősorban a Mester korai életszakaszából való darabok szerepelnek az est repertoárján, a zenekarban angol, német, holland és magyar zenészek játszunk majd együtt.
Egy több napos fesztivál egyik programja ez a koncert. Hogyan lehetne körülírni ezt a programsorozat?
A JazzTime elnevezésű három napos rendezvény a Müpa egyik jazz fesztiválja, amelyre az intézmény megnyitása óta minden évben sor kerül, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én lehetek a házigazdája. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez az egyik olyan rendezvénye a Müpának, ami tizenhat éve folyamatosan működik. Augusztus utolsó hétvégéjén kerül sor a három napos rendezvényre, aminek a nevét egyébként tavaly változtattuk meg, New Orleans – Swing volt az eredeti elnevezés. Ez műfajilag kissé behatárolta a lehetőségeket. A névváltoztatásnak az az egyik oka, hogy műfaj szempontjából megpróbálunk nyitni, több fajta zene beleférjen ebbe a három napba.
Még mindig töretlen népszerűségnek örvend nálunk a jazz műfaja?
Ez egy rendkívül széles és sokrétegű, de mindenképpen rétegzene. A jazz-muzsikusok sosem tudtak igazi nagy tömegeket megmozgatni, és ez nem is feltétlen baj. Én azt gondolom, hogy a kérdésre igen a válasz, ebben a bizonyos rétegben nagyon népszerű a jazz, és különösen a két év pandémia időszaka után, amikor most végre kinyithattak a jazzklubok is. A lezárások idején a Müpa az összes lehetőséget kihasználta a közönség elérésére, amelyek szintén népszerűek voltak, így sikerült ezt a programsorozatot is átmenteni a korlátozások nélküli időszakra. A közönség már nagyon ki volt éhezve az élőzenére, ez a nyári fesztiválszezon jazzkoncertjein is látszik, nagyon nagy érdeklődés mellett zajlanak az események.
Miért érdemes ezt a koncertet és a fesztivált választani?
A fesztivál repertoárjába tizenhat éve mindig megpróbáljuk a lehető legszínesebb programot felvonultatni, ez idén is így lesz. Az első nap programja az Echoes of Ellington koncert, a második napon lesz egy kültéri koncert a Bangó Adrienne Quartet-tel, majd Jónás Rezső zenekara, a Reggie Jonas Jr. Trió következik. Este pedig a Kossuth-díjas Hot Jazz Band jubileumi koncertjére kerül sor a Müpa nagytermében. Ez azért is ígérkezik nagyon különlegesnek, mert fellép a Hot Jazz Band-re épülő, de nagyobb létszámú Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra elnevezésű tizenegy fős formáció is, ezen kívül a Hungarian Banjo Kings, amely egész Európában egyedülálló bendzsó zenekar a legjobb hazai bendzsósok részvételével. Ezen felül a zenekar klarinétosának, Fodor Lászlónak van egy formációja, a Leslie Fodor Swing Unit, akik nemrég adtak ki egy lemezt, amely műfajában egy kicsit kikacsint a Hot Jazz Band saját muzsikájából, Benny Goodman a népszerű klarinétos életművéből játszanak majd. Hacacáré lett a koncert elnevezése, és itt valóban az is várható. A harmadik napon, vasárnap pedig az elbűvölő Kozma Orsi érkezik, aki mindig valami egyedit talál ki, most egy Barbra Streisand életét feldolgozó zenés estet állított össze. Értékes és színes produkciók láthatóak-hallhatóak tehát, amelyeket nem érdemes kihagyni!
