+ Film

Gyimesi Anna új filmje Oscar-jelölésért versenyez

Gyimesi Anna

A Szarajevói Filmfesztivál közzétette hivatalos válogatását, amelyben Gyimesi Anna Affrikáta című rövidfilmje is helyet kapott.

Újabb magyar filmes siker: Gyimesi Anna rövidfilmje, az Affrikáta az Oscar-jelölő Szarajevói Filmfesztivál válogatásában versenyez

A Szarajevói Filmfesztivál közzétette hivatalos válogatását, amelyben Gyimesi Anna Affrikáta című rövidfilmje is helyet kapott. A fesztivál rövidfilmes programja Oscar-jelölő státuszú, tehát az itt szereplő rövidfilmek esélyt kapnak arra, hogy az Amerikai Filmakadémia díjának jelöltjei közé kerülhessenek. A szarajevói rövidfilmes versenybe mindössze tíz alkotást válogattak be. Az Affrikátán kívül – amelynek Szarajevóban lesz a világpremierje – még két magyar film, Turai Balázs Amok című animációja és Vermes Dorka Alba vulva című műve is szerepel a válogatásban. A fesztivált augusztus 12–19. között rendezik meg Szarajevóban.

Az Affrikáta már 2020-ban felhívta magára a figyelmet, amikor még filmterv formájában megnyerte a Szarajevói Filmfesztivál keretében megrendezett Talent Sarajevo Pack and Pitch programjának fődíját. Idén a European Short Pitch koprodukciós fórumán már work-in-progress formában vett részt.

A filmről: 

A történet főhőse, Klára két tizenéves lányt nevel egyedül. A nagyobbik lány, Léna mozgáskorlátozottsága a nőt egy önmagát teljesen feladó életvitelbe sodorja. Egy tengerparti nyaralás során a hármas stabilitását egy idegen fiatal férfi zavarja meg. Klárának nemcsak a lányáért vállalt önkéntes mártíromságával, de saját, mélyre temetett vágyaival is szembesülnie kell.

Gyimesi Anna

„Több mint három éve intenzív része az életemnek az Affrikáta, eleinte csak filmterv, most pedig már film formájában. Természetesen sokat változott, vagyis inkább felvette a végső formáját. A forgatás előkészítése, a próbák és az utómunka érzelmileg mind nagyon megérintettek. Maximálisan azonosultam Klára karakterével. Borzasztóan érdekelnek az anyasággal összefüggő, mélyen elhallgatott tabutémák, az anyák láthatatlansága, a társadalom színlelt közönye ezekben a helyzetekben. Nagyon örülök, hogy Kováts Adél formálja meg Klára karakterét, aki az elejétől kezdve érezte közel magához az Affrikáta témáját. Igazi közös munka volt, Adél szívét-lelkét belerakta, és ez igaz a Klára mozgáskorlátozott lányát alakító Csutak-Hoffmann Kingára is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy hosszas keresés után megtaláltam őt. Sokat tanultam Adéltól és Kingától, és szerintem ők is egymástól. Kizlinger Lilla és Nagy Márk, a film másik két főszereplője is ugyanolyan zsigeri, intuitív döntés volt, melynek meghozatalában szintén figyeltünk egymásra Adéllal.

Az Affrikáta számomra egy szép történet, egy olyan történet, ami nem kínál hamis megoldásokat a főszereplő élethelyzetére, csupán egy kis fény gyújt a teljes sötétségben” – mondta el a rendező.

A Nemzeti Filmintézet által támogatott kisjátékfilm az Umbrella és a Cinesuper gyártásában készült, producerei Felszeghy Ádám és Mártonffy Zoltán, operatőre Pálos Gergely, hangmestere Csizmadia Botond, látványtervezője Bobor Ágnes, jelmeztervezője pedig Tihanyi Ildikó. Főszereplője Kováts Adél, a további főbb szerepekben pedig Csutak-Hoffmann Kinga, Kizlinger Lilla és Nagy Márk láthatók.

A forgatás 2021 őszén és telén öt napon át zajlott Horvátországban, a költői szépségű Rovinjban, illetve Budapesten. A film elkészítését számos partner támogatta: a KRAFT Rentál, a Post Office, a SAINT Audio, illetve a 2021-es Pest Megye Szépe Választás résztvevői és a verseny alapító igazgatója, Bada Zoltán.

A rendezőről:

Gyimesi Anna 1985-ben született Budapesten. Miután 2011-ben orvosi diplomát szerzett, a filmkészítés felé fordult. A filmrendezői szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2019-ben és dokumentumfilm-rendezői szakon a Docnomads Erasmus Mundus közös mesterképzésen 2021-ben. Jelenleg első nagyjátékfilmtervét fejleszti.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top