+ Képzőművészet

Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok

kiterjesztett valóságok

A Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok szeptember 4-én zár a Ludwig Múzeumban. Külső helyszínen viszont most nyit.

A Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi kiállításához kapcsolódóan, azzal párhuzamosan három külső helyszín viszi tovább a kiállítás koncepcióját Budapest városszövetébe illesztve.

Elsőként a KÉK – Kortárs Építészeti Központ együttműködésével a Bartók Béla úton lesz látható Oto Hudec szlovák alkotó installációja július 22-től. Ezt követően az EJTECH formáció installációja a Vörösmarty téren áll össze egyedi hangtérré augusztus 3-tól – olvasható a múzeum közleményében, amely szerint mindkét villámesemény mindössze néhány hétig várja a látogatókat egyedi nyitvatartással.

A nyár végén a Ludwig Múzeumban látható kiállítás záróeseményeként nyílik meg Jeannette Christensen norvég művész zseléinstallációja, amely a következő egy hónapban a látogatók szeme láttára alakul át egy rendhagyó pincehelyiségben, időben is kiterjesztve a kiállítás egészét szeptember végéig.

A Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok szeptember 4-én zár a Ludwig Múzeumban.

„A három installáció szervesen kapcsolódik a jelen időtapasztalatához, annak a művészeti gyakorlatokban tetten érhető kísérleteihez, és olyan kérdéseket emel ki, amelyek segítségével kibomlanak a permanens átmenetiség egyes vonásai”

– olvasható a közleményben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top