+ Tudomány

Karikó Katalin bűncselekmény áldozata lett

Karikó Katalin

Karikó Katalin hangsúlyozta, semmilyen bőr- és körömgomba elleni szer, készítmény hirdetésében, reklámozásában nem vett részt.

Visszaéltek Karikó Katalin nevével és fényképével gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában.

Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora, volt hallgatója közleményben jelezte, többen arra hívták fel a figyelmét, hogy internetes és közösségi fórumokon gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szereket, készítményeket hirdetnek, reklámoznak rá hivatkozva, bőrgyógyászati klinika szakértőjeként feltüntetve.

Karikó Katalin hangsúlyozta, semmilyen bőr- és körömgomba elleni szer, készítmény hirdetésében, reklámozásában nem vett és nem vesz részt, ezekhez sem a neve, sem a képmása felhasználását nem engedélyezte, ezzel kapcsolatban interjút, tanácsot nem adott, nyilatkozatot nem tett, sajtótájékoztatót nem tartott.

„Nevemmel és képmásommal visszaéltek és visszaélnek, olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak nekem, amelyeket én soha nem mondtam, nem állítottam”

– olvasható a közleményben.

„Meggyőződésem szerint az efféle magatartás nem csak polgári és személyiségi jogaim megsértése, de személyes adataim jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése és a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is, amely a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. (…) Bízom benne, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszik”

– fogalmazott a közleményben Karikó Katalin.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top