+ vallás

Mekka hívői megkövezték a sátánt

mekka

Mekka nagy zarándoklatának utolsó fontos szertartásait végezték a muzulmán hívők szombaton, az íd al-adhá (áldozati ünnep) első napján.

Mekka nagy zarándoklatának utolsó fontos szertartásait végezték a muzulmán hívők szombaton, az íd al-adhá (áldozati ünnep) első napján.

Az iszlám legszentebb városában, a Szaúd-Arábia nyugati részén fekvő Mekkában a zarándokok szombaton megkezdték a búcsú taváfot, a mekkai nagymecset udvarán álló Kába kő hétszeri megkerülését, amely felé a világ muzulmánjai ima közben fordulnak.

Hajnalban a hívők csoportosan a Mekka közelében fekvő Mína-völgybe vonultak, ahol a hagyományoknak megfelelően megkövezték a sátánt: kavicsokkal dobálták meg a sátánt jelképező betonsztéléket. Ez a hádzs, a mekkai nagy zarándoklat utolsó szertartása a Kába hétszeri megkerülése előtt, amely keddig tart.

A kavicsokat pénteken gyűjtötték a Muzdalifa-síkságon, ahol a hívők az ég alatt töltötték az éjszakát, miután egy napon át az Arafat-hegyen imádkoztak.

A sátán megkövezése 2015-ben tragédiába torkollott, a tolongásban mintegy kétezer-háromszázan haltak meg.

Idén a hatóságok egyetlen incidensről sem számoltak be. Szaúd-Arábia közel egymillió zarándokot fogadott, közülük 780 ezret külföldről.

A hádzs, amely öt napig tart Mekkában és környékén, az iszlám öt pillérének egyike, amelyen életében legalább egyszer minden muzulmánnak részt kell vennie, ha a körülményei ezt lehetővé teszik.

2019-ben mintegy 2,5 millió résztvevője volt a zarándoklatnak, míg a két következő évben, az egészségügy válság csúcsán a szaúdi hatóságok csak néhány ezer helyi lakos részvételét engedélyezték.

A zarándokok fogadása presztízskérdés a vahhábita királyság vezetői számára, akiknek az iszlám legszentebb helyeinek megőrzése a politikai legitimáció forrása.

2020-ban és 2021-ben a külföldi zarándokok távolléte mély csalódást váltott ki a hívőkben, akik gyakran évekig takarékoskodnak, hogy részt vehessenek a hádzson.

Az idei zarándoklat idején ismét emelkedőben vannak világszerte a covidos esetszámok. A maszk zárt helyen történő kötelező viselését Szaúd-Arábiában júniusban eltörölték, csak a nagymecsetben kötelező.

A szent városba történő belépéshez oltási igazolásra és 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztre volt szükség. A zarándokok között nem találtak egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

A világjárvány kezdete óta Szaúd-Arábiában több mint 795 ezer igazolt esetet regisztráltak, több mint kilencezren haltak meg a vírus okozta Covid-19-betegség miatt. A több mint 34 milliós lélekszámú országban mintegy 67 millió adag védőoltást adtak be.

A hatóságok előtt álló másik kihívás a 40 Celsius-fokot is meghaladó hőség volt. A hádzs idején a férfiaknak tilos kalapot viselniük, sokan esernyővel, imaszőnyeggel, sőt vízzel teli kis vödrökkel védekeztek a tűző nap ellen.

A világ muzulmánjai szombaton az íd al-adhát, az áldozati ünnepet tartják annak emlékére, hogy Ibrahim (Ábrahám) kész volt feláldozni a fiát, Izsákot Istennek, míg Gábriel arkangyal nem javasolta, hogy egy kost áldozzon fel helyette.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top