+ Film

Az Eurimages 260 ezer eurót ad egy részben magyar filmnek

eurimages

Az Eurimages júniusi döntésén 24 koprodukciónak szavazott meg támogatást, köztük a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Forrásbak.

Ivan Ostrochovsky

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages 260 ezer euró támogatást szavazott meg a szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készülő Forrás című, 1980-as években játszódó mozifilm gyártására.

Az Eurimages júniusi döntésén 24 koprodukciónak szavazott meg támogatást, köztük a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Forrás című filmdráma gyártására – olvasható a Nemzeti Filmintézet közleményében.

A Forrás története a 80-as évek egyik csehszlovák kisvárosának nőgyógyászati klinikáján játszódik, főhősei a helyi értelmiségi elit tagjaként élő orvosnő és egy árvaházban nevelkedett roma ápolónő. A két nő eleinte mereven elkülönülő világa a klinikán végzett munkájuk és pácienseik történeteinek hatására fokozatosan közeledik egymáshoz, mely által ők maguk is elkezdenek megváltozni.

A Forrás Ivan Ostrochovsky forgatókönyvéből és rendezésében készül, akinek korábbi munkái között volt a Bársonyos terroristák, a Koza és a Szolgák, amelyeket a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok tűztek műsorra.

A Proton Cinema koprodukciójában készülő film főszerepét Anna Geislerová cseh filmszínész játssza, és a kortárs közép-európai film meghatározó színésze, a román Vlad Ivanov is fontos szerepet kap benne Farkas Franciskával és Melkvi Beával együtt.

A magyarországi forgatás a tervek szerint 2022 őszén lesz hazai szakemberek részvételével. A film látványtervezője Lódi Csaba lesz, aki a Dűne és a Fehér éjszakák című produkciókban is megmutatta már tehetségét. A forgatást követően a Forrás zenefelvétele is Magyarországon lesz. A Forrás magyar koproducere Berkes Júlia.

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatásával készül Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében a Műanyag égbolt című, nagyszabású magyar-szlovák animáció, a cseh-szlovák-magyar családi mesefilm a Tomi, Polli és a ház szelleme, valamint Grosan Cristina rendezésében, Kerekes Vica szereplésével a Hétköznapi kudarcok című cseh-magyar-olasz pszichodráma – áll a közleményben.
Az Eurimages júniusi döntéséről bővebb információ a https://rm.coe.int/05-2022-166th-eurimages-meeting-decisions-en/1680a70970 linken érhető el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top