+ Képzőművészet

Mehet mindenki a Markó utcai börtönbe

Markó

A Markó utcai börtönt és a Fővárosi Törvényszéket is felkereshetik az érdeklődők a Múzeumok éjszakája programjában.

A Markó utcai börtönt és a Fővárosi Törvényszéket is felkereshetik az érdeklődők

A börtönbe a bíróságon át vezet az út címmel idén először nyitja meg közösen a kapuit a Fővárosi Törvényszék (FT), valamint a Markó, azaz a Nagy Ignác utcai börtön a Múzeumok éjszakáján – írta a rendezvény honlapján, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

A Hauszmann Alajos által tervezett épületet, a Fővárosi Törvényszék, valamint Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. Objektumának 1890-ben átadott közös otthonát az érdeklődők szombaton csoportosan vezetett, kétórás séták részeként látogathatják meg.

A tájékoztatás szerint a látogatók az első órában a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében hallgathatnak meg egy rövid előadást az épület, beleértve a tárgyalóban látható Feszty-táblaképek történetéről, majd megtekinthetik a törvényszéken kialakított bíróságtörténeti kiállítást, végül pedig az FT könyvtárában ismerkedhetnek meg a helyben kiállított könyvritkaságokkal, többek között egy több mint 100 éves fotóalbummal, mely a Magyar Királyi Rendőség 1896-os bűnügyi nyilvántartásának felvételeit tartalmazza.

A Fővárosi Törvényszék könyvtárából a szervezők ezután lekísérik a vendégeket a börtönbe nyíló kapuhoz, így a látogatók azon a belső átjárón keresztül juthatnak át a Nagy Ignác utcai börtönbe, amelyen át ez idáig kizárólag a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai, valamint a rabok közlekedtek.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet munkáját a látogatók a börtönparancsnok vezetésével ismerhetik meg. A Markó utcai helyszínen az érdeklődők megtudhatják többek között, hogyan néz ki belülről egy rabszállító autó, hol töltik a fogvatartottak az életüket, megismerhetik az őrök munkáját, valamint a szolgálati kutyákat.

A program során az érdeklődők felpróbálhatják a kommandósok öltözékét is, valamint a börtönben talált tiltott tárgyakból is láthatnak bemutatót.

Az egyes csoportok létszáma maximum 20 fő lehet, az 5 fő feletti csoportok részére kötelező az előzetes regisztráció. Az épületbe történő belépésnél biztonsági okokból a belépők ruházatát és táskáját átvizsgálják.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top