mohamed
+ Film

Mohamed próféta lányáról szóló film ellen tüntetnek

Blackburn filmszínháza le akart vetíteni egy Mohamed próféta leányát ábrázoló filmet, ezért a helyi muszlimok tüntettek.

Mintegy 25 szunnita muszlim tüntetett az Egyesült Királyságban, Blackburnk városában a hétvégén, amiért az egyik helyi filmszínház le akart vetíteni egy Mohamed próféta leányát ábrázoló filmet, amely a bírálói szerint „szélsőséges síita perspektívából” ábrázolja Fatimát – adta hírül  a Breitbart című amerikai lap hírportálja.

Az Eli King által 2021-ben rendezett, Lady of Heaven (A Mennyország úrnője) című filmet – amelynek forgatókönyvét a keményvonalasnak tartott, az iráni rendszerrel is szembenálló kuvaiti síita vallástudós, Jászir al-Habíb írta – egyébként Iránban betiltották.

Sokan már korábban aggodalmuknak adtak hangot, hogy a film feszültséget kelthet a szunnita és a síita muszlimok között.

A tüntetés egyik szervezője a sajtónak elmondta: a blackburni mozi a tiltakozás nyomán levette a filmet a kínálatáról, a filmszínház vezetősége azonban ezt nem erősítette meg.

A brit Lancashire Telegraph című helyi lap jelentése szerint több brit településen rendeztek tüntetést a film bemutatása ellen. A filmet – a brit The Guardian című lap információi szerint – több muszlim országban is betiltották.

A filmet egyebek között azért is bírálatok is érték, mert a negatív szerepeket mind feketebőrű színészekre osztották.

Mohamed próféta lányáról szóló film ellen tüntetnek
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top