+ Gondolat

Hemingway az embert látta a háborúban

Hemingway

Hemingway nagyszerűen oldotta meg a feladatát. Most már csak rajtunk áll, hogy a saját következtetéseinket levonjuk és ítéletet mondjunk.

Búcsú a fegyverektől

Mint egy jó katona, fegyelmezetten várakozott a bevetésre Hemingway háborús regénye a polcomon. Évek óta méregettük már egymást. Én és a könyv. Szun-ce megtanított arra, hogy a harcban milyen fontos szerepe van az időzítésnek, így aztán türelmesen vártam. Tudtam, hogy eljön a megfelelő pillanat, amikor leveszem majd a polcról és megtudom, hogy mit mond Hemingway a háborúról. 2022 hozta el ezt a pillanatot, amikor Putyin parancsára vérbe borult Ukrajna.

Különös regény ez a szomorúságról, a szerelemről, és a boldogságról. Elgondolkodtató könyv az egyénről, a sorsról, és a történelemről. Harc és béke, küzdelem és feladás, felelősség és megúszás, beletörődés és elmúlás. A vívódás önmagunkkal és a világgal végigkísér minket, mióta ember az ember. Így volt ez mindig is, kicsiben és nagyban, egyénileg és kollektíven. Ez a regény az első világháborúban játszódik.

Kassák Lajos 1934-ben a Nyugat hasábjain így fogalmazott:

„Hemingway nem a háborút írta meg, hanem az embert a háborúban.”

Igen, az embert. A kitalált Frederic Henry-t, akinek története erős párhuzamot mutat Hemingway saját háborús élményeivel. Ma pedig döbbenten áll Európa, hogy a regény, és az első világháború után száz évvel, hogyan élhetjük át ugyanezt? A döbbenetünk valószínű csak a saját naivitásunkból ered. Szun-ce nem lenne megdöbbenve. Hideg fejjel osztana és szorozna, mérlegelne, átrendezné a sakktáblát, vagyis az ő esetében inkább a gó táblát, aztán tenné, amit tenni kell. Úgy, ahogy Moszkvában is a saját logikájuk szerint mérlegelnek tábornoki szobákban. Miközben a fronton Frederic Henryk tapossák a sarat, ontják vérüket, és cipelik a sebesült bajtársakat. Igaza volt Kassáknak, ez a regény nem a sakkmesterek parancsnoki szobájáról, nem a térképekről, nem a fegyverekről és a statisztikákról, nem a nemzetekről és a kontinensekről, hanem a kisember keserves küzdelméről szól. Arról az emberről, akit ha lövés ér, akkor vérzik, fájdalmat érez, szenved, és talán meg is hal. Nincs más utána, csak egy levél az otthon maradt rokonoknak.

Kassák azt is mondja:

„Hemingwaynél a totális életet kapjuk meg olyan intenzív megvilágításban, hogy a látottak után mi magunk vagyunk kénytelenek következtetéseket levonni, sőt határozott ítéletet mondani. Az irodalomnak, mint közlésnek ez a művészi formája. És Hemingway nagyszerű közvetlenséggel oldja meg a feladatot.”

Igen, Hemingway tényleg nagyszerűen oldotta meg ezt a feladatot. Most már csak rajtunk áll, hogy a saját következtetéseinket levonjuk és ítéletet mondjunk. Ehhez előtte azonban alaposan meg kell ismernünk Frederic Henry történetét, személyiségét, szerelmét és dilemmáit. A magam következtetéseivel most nem terhelném a kedves olvasót, pusztán egy jelenetet emelek ki a könyvből.

Éjszaka a tavon

Az események különös fordulatot vesznek, és Henry ott találja magát a szerelmével egy tó közepén egy csónakban Olaszország és Svájc határán. A víz és a tó, mint a jungiánus pszichoanalízis szimbóluma jelent meg előttem, ráadásul az éjszaka sötétségében, ahogy két világ közt lebegnek ott a szereplők tudatilag és fizikailag is elfáradva. Lebegés a nagy vízen, a kollektív tudattalan hullámain, átadva magukat a sorsuknak. Jöjjön tehát, aminek jönnie kell. Klasszikusokat idézve: „Legyen meg a Te akaratod!”

Mi lehet vajon az égiek akarata a tábornoki szobákban, és mi lehet vajon egy ringatózó kis csónak álma a svájci tó közepén ott a sötét éjszakában?

A regény aktualitása száz év után sem változott. Rólunk szól, az emberről, kis csónakokról, égről és földről, egyénről és sorsról, búcsúról a fegyverektől.

Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top