+ Film

Bereményi kalapja – kreatív portréfilm

Bereményi kalapja

A Bereményi kalapja portréfilmben Tóth Barnabás kíséri és kérdezi végig a művészt az életén. Bereményi beszélgetőtársa szintén rendező.

A Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz a premierje a Bereményi kalapja című kreatív portréfilmnek, amely a legendás dalszövegíró, filmrendező és szépíró Bereményi Gézát mutatja be interjúkon, Cseh Tamás-dalokhoz készült új klipeken, filmrészleteken és archív felvételeken keresztül.

Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmje a Magyar Mozgókép Fesztiválon, június 9. és 12. között Veszprémben debütál három kategóriában – legjobb egészestés dokumentumfilm, legjobb rendező, legjobb vágó -, de a Magyar Mozgókép Díjra is jelölést kapott.

Bereményi Géza egyedülálló, kultikus alakja a magyar kultúrának. Először Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel lett országosan ismert, aztán novelláival, forgatókönyveivel, színdarabjaival, filmrendezéseivel, az utóbbi években pedig regényíróként is a legnagyobbak közé emelkedett.

A Bereményi kalapja portréfilmben Tóth Barnabás kíséri és kérdezi végig a művészt az életén. Bereményi beszélgetőtársa szintén rendező, aki tíz éves korában szerepelt a legendás Eldorádó című filmben, ahol a gyerek Gézát alakította.

Az interjút sok zene és filmrészlet kíséri, megszólalnak benne barátok, pályatársak, köztük Bagó Bertalan, Cserhalmi György, Cserna-Szabó András, Gödrös Frigyes, Jánossy Lajos, Járai Márk, Ónodi Eszter, Sőth Sándor és Can Togay.

A filmben hat olyan videoklip is szerepel, melyekben újonnan forgatott fikciós jelenetek keverednek régi híradófelvételekkel: ezekben Budapest ostroma, 1956-os harcok vagy balatoni hippik tűnnek fel és kultikus játékfilmek – például az Eldorádó, a Megáll az idő, a Csapd le csacsi!, Made in Hungária – részletei.

„A nyolcvanas évek elején talált el Cseh Tamás és a Megáll az idő. Életre szóló hatást gyakoroltak rám”

– idézi a tájékoztató Csejdy András kreatív producert, a film ötletgazdáját.

„Onnantól kezdve olvastam, hallgattam, néztem mindent, amihez Bereményinek bármi köze volt. Később össze is barátkoztunk, majd amikor befejeztem a Copperfieldet, azt éreztem, hogy filmet kell csinálni a Gézáról, a Gézából, a Gézával. Mégiscsak róla, általa szól az elmúlt 50 évünk”

– hangsúlyozta a kreatív producer.

Papp Gábor Zsigmond rendező felidézte, hogy a forgatás első napjaiban Bereményi kissé távolságtartó volt. A jég akkor tört meg, amikor az Illegalitásban című szám klipjében egy kommunista kádert kellett alakítania, akkor teljesen felvillanyozódott.

„Amikor pedig Járai Márkkal – a Halott Pénz énekes-gitárosával – dalt komponáltak Bereményi konyhájában, akkor konkrétan belecsöppentünk a varázslatba: láttuk, hallottuk, ahogy megszületik egy Bereményi-dal, pont úgy, mint ötven évvel ezelőtt, Cseh Tamással”

– hangsúlyozta a rendező.

„Amikor nagy nehezen belementem, hogy forgassunk rólam egy filmet, fogalmam sem volt, hogy mire mondok igent”

– idézi a tájékoztató Bereményi Gézát, aki hozzátette: azt találta ki, hogy ő most egy színész, aki azt csinálja, amit mondanak neki: beszélget Tóth Barnabással, és Járai Márkkal is létrehoz valamit.

„Nagy élmény volt, jó fárasztó, de szerettem. Amikor megmutatták a félkész változatot, tényleg tetszett, várom, hogy újra megnézhessem és hogy mások is lássák”

– tette hozzá.

A Bereményi kalapja producere Herner Dániel, a dokumentumfilmet Lovasi Zoltán fényképezte, vágója Bartos Bence, a zeneszerzői Cseh Tamás, Darvas Ferenc és Járai Márk voltak.

A portréfilmet Veszprém után a Margó Irodalmi Fesztivál záróeseményén is levetítik, a mozikban 2022 szeptemberétől láthatja a közönség.

A Bereményi kalapja a Nemzeti Filmintézet, a Filmarchívum, az MTVA, az Origo Film Group és a Hungaroton támogatásával valósult meg, gyártója a Filmworks Kft. volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top