+ Film

Memento Mori – időutazás a váci mumiákkal

Memento Mori

A Memento Mori nézői a 18. századi Vácot láthatják majd, az akkori homlokzatokkal, ruhákkal, hajviseletekkel, ékszerekkel.

Rövidesen indul a Vácról szóló eddigi legnagyobb léptékű történelmi kalandfilm, a Memento Mori forgatása. Kiss Stefán Mónika producer-rendező alkotása a váci Fehérek templomában talált, 18. századi múmiák történetét idézi meg – mondta el csütörtökön Vácon Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a város országgyűlési képviselője.

A Memento Mori nézői a 18. századi Vácot láthatják majd, az akkori homlokzatokkal, ruhákkal, hajviseletekkel, ékszerekkel. A film tehát egyfajta időutazásra hív, „egy kis hollywoodi élményt” kínál – közölte az államtitkár a történelmi kalandfilm sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence kiemelte, hogy a váci múmiákat világszerte ismerik, a Memento Mori hatására azonban még többen tudomást szerezhetnek róluk. Remélhetőleg a film megtekintése után sokan kedvet kapnak majd arra, hogy Vácra látogassanak és személyesen is megnézzék a múmiákat.

A Kiss-Stefán Mónika, Maruszki Balázs és Dubinyák Réka forgatókönyvéből készülő alkotás gyártására 300 millió forintot szavazott meg a Nemzeti Filmintézet. A film története fikció ugyan, de a munka teljes mértékben tudományos alapokon zajlik – hangsúlyozta az államtitkár.

A Memento Mori forgatása június végén indul. A vasárnapi szereplőválogatáson az alkotók várják azokat váciakat, akik egyes tömegjelenetekben eljátszanák elődeik történetét – mondta el Rétvári Bence.

A váci Fehérek templomának felújításakor, 1994-ben a munkások egy elfalazott ajtóra és mögötte egy elfelejtett lejáratra bukkantak: ez a templomtorony alatt fekvő kriptába vezetett, ahol 265 díszes koporsót találtak. Kiss-Stefán Mónika rendező-producer Memento Mori címmel készülő filmje a 265 múmia sorsát, személyes történeteit idézi fel, visszarepítve a nézőt a 18. század történelmébe.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Zomborka Márta szerint:

    A pontossághoz hozzátartozik – ha már tudományos alapokra épít a film -, hogy 262 koporsó volt a váci kriptában. Egyikükben anya és csecsemője együtt eltemetve, vagyis 263 koporsóban eltemetett személy. Emellett egy közös koporsóládában több mint 40 ember maradványai, akiket egy átrendezés kapcsán a korai koporsók felszámolása miatt helyeztek át oda. Tehát több mint 300 idetemetett személyről van szó, akiknek teste a kriptában természetes úton mumifikálódott. A későbbi hatások – nedvesedő fal, átrendezés – eredményeként ez az állapot sokuknál romlott. Egy részük teste maradt – részben vagy egészben – mumifikálódott állapotban.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top