+ Oktatás

A tanítónő büntetésből elvette a gyerek tízóraiját

egyházi iskolák tanítónő

A tanítónő 2020 elején egy rossz feladatmegoldást követően homlokon ütötte a padban ülő gyermeket, aki a mögötte lévő padba verte a fejét.

Durva fegyelmezési módszerei miatt emelt vádat egy Veszprém megyei tanítónő ellen a Veszprémi Járási Ügyészség, miután a pedagógus több ízben bántalmazta a rá bízott gyermekeket.

A Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn kiadott közleményében az áll: az 56 éves elkövető több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és 2013 óta tanított a Veszprém megyei általános iskolában, ahol ismert volt a túlzott szigorúságáról. A tanítványaival szemben visszatérően durva, megalázó kifejezéseket használt, nem egyszer előfordult, hogy felrugdosta a gyerekek iskolatáskáit, földhöz vágta a füzeteiket.

Egy testvérpárral szemben, akik közül a fiú 2017-ben nyolcévesen, húga pedig 2019-ben hétévesen lett a tanítványa, szintén durva módszereket alkalmazott. A tanítónő fiút egyszer úgy megütötte, hogy az a padba verte a fejét és vérezni kezdett a szája. A kislány értelmi képességeire hibás házi feladata miatt tett bántó és gúnyos kijelentéseket, előfordult, hogy büntetésből elvette a tízóraiját, egy rossz feladatmegoldás miatt pedig szinte az összes lapot kitépte a füzetéből. 2020 elején egy rossz feladatmegoldást követően homlokon ütötte a padban ülő gyermeket, aki a mögötte lévő padba verte a fejét.

A gyermekeket ezt követően másik iskolába íratták, ahol a problémáik megszűntek.

Az ügyészség a tanítónővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, valamint indítványozta a tizennyolc év alattiak nevelésétől való eltiltását.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top