Kosztolányi Dezső Anya című versével köszöntjük az édesanyákat. Szerettünk volna egy felhőtlenebb, kevésbé drámai hangvételű verset választani, de valamiért mindig az anya hiányából értik meg a fiúk, mit is jelentett valójában az édesanya, de az sem lehetetlen, hogy maga a hiány tud könnyebben megszólalni versben, mint az élő viszony.
Kérjük a kedves olvasókat, ha van más tapasztalatuk is, osszák meg velünk a Facebook-oldalunkon Kosztolányi verse alatt.
Kosztolányi Dezső: Anya
Megláncoltál megint a karjaiddal,
anyám, anyám.
Reám raktad a gyöngeséged mázsás
bilincseit.
Most hordalak fájó lelkemben téged,
amint te hordtál.
Rád gondolok, kávédra, könnyeidre,
özvegyi fődre.
Veszekszem én veled és gondjaiddal,
foggal-körömmel.
Ha vidáman ballagnék egymagamban,
mellettem lépkedsz.
Első nő rég-elvesztett édenemből,
Éva leánya.
Gyötörsz te is, áldott s én mint gavallér,
sírva szeretlek.
