+ Film

77 év után Ocskay László tettei hazaértek

Ocskay László

Az izraeli holokauszt emléknapon, a Jom Hasoán bemutatták Tel-Avivban a zsidók életét mentő Ocskay László századosról készült filmet.

Keresés a weben

Az izraeli holokauszt emléknapon, a Jom Hasoán bemutatták Tel-Avivban a zsidók életét mentő Ocskay László századosról készült dokumentumfilmet.

Tel-Avivban, a rangos Cinematheque művészmoziban telt házas vetítésen mutatták be az alkotók jelenlétében az Ocskay László százados, az elfelejtett hős című filmet a tel-avivi magyar nagykövetség és az Efraim Kishon Magyar Oktatási és Kulturális Központ szervezésében.

A 2008-ban elkészített film izraeli bemutatkozásán jelen volt Elizabeth Ocskay, a második világháború utolsó hónapjaiban budapesti zsidók ezreinek életét megmentő katonatiszt unokája is.

A rendezvényt Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy az elfelejtett magyar hős, aki elnyerte a Jad Vasem holokauszt múzeum Világ Igaza címét, több mint 2000 zsidó honfitársa életét mentette meg saját életét veszélyeztetve.

Elmondta, hogy az akkori magyar államigazgatásnak menthetetlen felelőssége volt abban, hogy a háború végén rövid idő alatt közel félmillió zsidót ölhettek meg, akik az 1944-es német megszállásig viszonylagos biztonságban élhettek.

“Az embermentő hősök nem néztek félre, hanem tudtak választani a jó és a rossz között”

– emlékeztetett.

A film vetítése utáni kerekasztal beszélgetésen részt vett Dombi Gábor és Szita Szabolcs történész, valamint a film forgatókönyv-író producere, Kollarik Tamás, és producere, Novák Tamás.

Az alkotók elmesélték, miként találtak rá a témára közel húsz évvel ezelőtt, és felidézték a forgatás megkezdése előtt Szita Szabolccsal közösen folytatott négy évi kutatómunkát.

“77 év után Ocskay tettei hazaértek”

– mondták a film készítői, s kiemelték szerencséjüket a megmentett túlélők felkutatásában, és sajnálatukat fejezték ki, mert a 15 éve elkészült film szereplőinek többsége már nem él.

Közölték, hogy a filmet felajánlották az izraeli oktatási minisztériumnak és a Kan közszolgálati médiának, s meséltek tervükről, a nagyszabású magyar embermentés játékfilmes feldolgozásáról is.

Az Amerikából Izraelbe érkezett Elizabeth Ocskay elmesélt egy családi anekdotát, amely szerint 12 évesen megkérdezte nagyapját, hogy mely országba szeretne elmenni, és ő Izraelt nevezte meg. “Ő nem jöhetett el, de én boldog vagyok, hogy elérkezhettem a nevében”- mondta.

“Otthon nem beszéltünk a második világháború idején Budapesten történtekről, de nagyapám lediktálta emlékiratait, emlékszem rá. Aztán a gyorsírással készült szöveget elküldte Chicagóba egy szerkesztőhöz, és ott nyoma veszett”

– mesélte.

“Haláláról megjelent egy hír, mely után közeli és távoli helyekről is köszönő leveleket és pénzeket kaptunk, ami nagyon jól jött, mert nagyon szegények voltunk, és ebből tudtuk kifizetni a temetését”

– emlékezett.

Szita Szabolcs hangsúlyozta, hogy sok feladat van még az antiszemitizmus és az előítéletek elleni harcban, s hogy a múltról szólva igazat kell mondani, mert különben bűnösök vagyunk. Emlékeztetett rá, hogy nem szabad teljes népeket megbélyegezni, mert minden nép körében vannak hősök, és a bűnösökkel együttműködők is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top