A bennünk lakó gyermek – „Viszonylagos öröklét”
A „Viszonylagos öröklét” – Nemes Nagy Ágnes 100 centenárium egyik jelentős eleme az a havonta jelentkező beszélgető-sorozat, mely során minden alkalommal egy-egy irodalmár, költő, alkotó, színművész, zenész szakmai és személyes aspektusokból mutatja be kapcsolódását Nemes Nagy Ágneshez. A centenáriumi sorozatban helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök: film, színház, gyerekirodalom, háború, szerelem és barátság, valamint mindezek vagy bármelyek elegye. A centenáriumi sorozat negyedik, a MOMkult Kupolatermében sor került rendezvényéről számolunk be.
Vegyél két olyan fajsúlyos költőt, mint Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, akik mindketten tudtak szólni nem csak a felnőttekhez, hanem a gyerekhez is – bár az ember azt gondolná, hogy nem, de hozzájuk nehezebb, felnőttként legalábbis –, majd tegyél hozzá öt olyan alkotó embert, akik más-más területen alkotnak, merőben más az egyéniségük, de egy valami közös bennük: a KÖLTÉSZET. Tedd őket egy színpadra, hogy beszélgessenek, és egy olyan sokdimenziós egyenletet kapsz, hogy azt sem tudod, honnan kezd a megfejtést…
A közönség. Fotó: Bach Máté
Április 20-án a film volt a meghirdetett Nemes Nagy-beszélgetés központjában, de épp annyira került szóba a gyermekirodalom léte és szerepe, egy-egy vers filmes feldolgozása és a vendégek szövevényes személyes kapcsolódása is.
„Ha nézem a világot
a világ visszanéz
azt mondom, összevisszaság
ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan
a semmiség ragyog
ő feleli, nézz meg jobban
a valóság én vagyok.”
(Weöres Sándor: Ha nézem a világot, részlet)
„A mi utcánk kicsi utca,
van benne egy hosszú bodza.
Ősz felé már hull a bodza,
kis bogyóját dobja, dobja.
Őszi fényes napsütésben,
víztől fényes járdaszélen
szappanozza és lemossa –
hull a bodza,
hull a bodza.”
(Nemes Nagy Ágnes: Hull a bodza, részlet)
Három napja azon gondolkodom, hogyan írjam meg ezt a cikket, hogy kellően plasztikus legyen, és átmenjen a lényeg a legutóbbi, április 20-i Nemes Nagy Ágnes irodalmi estről. Biztos van, aki tárgyilagosabban nyúlna hozzá, én végül úgy döntöttem, hogy az emberi dimenzió, a személyesség felől közelítem meg. Egy Nemes Nagy Ágnes interjúrészletből merítek erőt az egyszerűsítéshez, amit Juhász Anna olvasott fel.
„Mert verset írni nehéz. Nehéz, keserves küzdelem, hogy az ember azt írja, amit gondol. Csak azt és éppen azt. De én hiszek ebben az aranyszabályban. Hiszen – mint azt már voltam bátor megemlíteni – én szeretem az értelmet. Amikor először megpillantom a leendő verset – úgy távolról, a maga ősállapotában –, akkor az még olyan széles, mint a fél Galaktika. Akkor elhagyom a fölöslegeset. Ez sokáig tart. Nyolcvan hasonlatból egyet választok. Százhúsz emlékképből kettőt. Szüntelen eldobálom az anyag elemeit, hogy fájnak belé az izmaim.”
Öten ülnek a színpadon, én rendezői balról jobbra fogok haladni: Szamosi Zsófia színművész, Juhász Anna irodalmár, Harmath Artemisz irodalomtörténész, Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki film Balázs Béla-díjas rendezője, és Ács Enikő énekes-dalszerző.
ZSÓFI
Színész létére ő izgul a legjobban. És ez nem kritika, sőt. Nagyon is emberi. Ahogy a négyéves kislányának gyerekvereseket felolvasó anyaként van ott, ahogy költészetet szerető emberként van ott. Ettől még persze, vagy annál inkább nagyon szépen olvassa a verseket. Megható, ahogy elmeséli, hogyan dolgozta fel édesanyja, Cserje Zsuzsa színész, dramaturg, rendező könyvhagyatékát, és milyen kincseket talált benne, amik most már az ő kislányának polcán vannak. Elmondja, hogy gyerekkorában rendszeresen nézte az Oscar-gálát, és odaképzelte magát a színpadra. S hogy minden sikerülhet az életben, bizonyíték, hisz 2017-ben ott is volt a Gálán, Deák Kristóf mellett, a Mindenki című film díjazásán, amiben főszerepet játszott.
Szamosi Zsófia. Fotó: Bach Máté
„Azóta tudom, hogy nincs lehetetlen”
– mondja. Az esten a filmbéli karakter megformálásról mesél, arról, hogy az elsőre ellenszenvesnek tűnő karvezető személyét hogyan bontotta ki, és miként készült a szerepre, kik segítették útját.
ANNA
Az egész centenárium összefogója Anna, aki az esteket szervezi és moderálja, és a beszélgetések tematikáját állítja össze. Egy éves sorozat szempontjából izgalmas havonta más-más aspektusból szemlélni egy alkotói életművet, így áprilisban a filmet, a vizualitást, a látványt összehozni a versek tapintható világával: a versekben leírt képeket az elképzelt és létrejövő képek párjául tenni. Nemes Nagy költői világa szóteremtő és tárgyrögzítő világ: mint az objektív líra képviselője precízen mutat be olvasójának minden rögzített képet, legyen az bodzavirág vagy egy szék, egy asztal lába (ahogy az a Nyári rajz versben, ami az estén elhangzik), emellett lehetőséget, levegőt enged az asszociációra. Nekem is ugyanazt jelenti mindez? Megtalálom a saját látványomat a vers kapcsán? A beszélgetés ezekre a saját világokra is rámutat, hisz a filmen vagy egy barátságban, egy dalban megjelenő vers visszhangzik a bő másfél órás diskurzusban.
Juhász Anna. Fotó: Bach Máté
Jó látni, hogy mindig nagyon könnyedén, humorral vezeti a beszélgetéseket Anna, de két kérdés és a kapott válasz között visszakomolyodik, látszik, hogy tényleg érdekli a válasz, és azon töri a fejét, hogy hogyan fűzze tovább a gondolatot. És a gyermeki báj benne az, hogy bár ezer éve foglalkozik irodalommal, és mindent tud a költőkről, írókról, az emberi oldalukról is, még mindig rá tud csodálkozni a nem várt összefüggésekre, az oly sokféle embert összekötni képes költészetre.
ARTEMISZ
Harmath Artemisz irodalomtörténész fő kutatási területe a 20.-21. századi líra, ezen belül Weöres Sándor munkásságáról írt tanulmánykötetet. Az esten mind Weöres, mint Nemes Nagy költészetének rétegeit mutatja be és az ’50-es évek gyermekirodalmi termését. Személyesen hozzátéve – ő már eleve úgy ül ott a színpadon, mint egy gyermek. Szinte végig mosolyog, a hangja is olyan, mint egy kislányé. És ezzel a kedves hanggal tud a legkomolyabb elemzést adni arról, hogy miben különbözik Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor a tekintetben, hogy míg Nemes Nagy külön választotta a gyerekverseit a felnőttekétől, addig Weöres ezt nem tette meg. (Vajon előbbi tudta, hogy sokunkból elvész a gyermek, utóbbi meg bízott benne, hogy megmarad?). A két, a XX. századi magyar irodalmat meghatározó költő szakmai és személyes bemutatása után ígéretet kapunk egy Nemes Nagy – Weöres írásra tőle.
Harmath Artemisz. Fotó: Bach Máté
„Az a helyzet, hogy már jó ideje beszélhetünk a magyar gyerekköltészet reneszánszáról. A reneszánsz megindítója és legnagyobb alakja, úgy gondolom, nem ismeretlen önök előtt: Weöres Sándor. Weöres Sándor, egyik legnagyobb élő költőnk köpenyéből bújt elő az új magyar gyerekköltészet úgy, ahogy gyerekversei saját nagyköltészetéből. (…) Jellemző a Weöres-vers és a gyerekek viszonyára, hogy a vers olvasói vagy hallgatói szinte azonnal mondogatni kezdik a szöveget, sőt rögtön mozdulatokkal kísérik. Valósággal eltáncolják a verset, nem azért, mert a szövegben utalás van mozdulatokra, hanem mert a vers önmagában kiváltja belőlük a mozgást. Ezért nevezem én magamban a Weöres-féle gyerekverset, illetve az őt követő költőiskola versét tánc-versnek. Ez sikerük egyik titka. A Weöres-vers ritmusa élettani hatású.”
(Nemes Nagy Ágnes: A gyermekvers minősége, r.)
KRISTÓF
Deák Kristóf és Ács Enikő. Fotó: Bach Máté
Deák Kristóf, a Mindenki című film Oscar-díjas rendezője egy nagyon közvetlen és mesélős alkotó, aki az est elején máris beavat bennünket Nemes Nagy és Balázs Árpád zeneszerző barátságába. Kristóf elmeséli a filmben felhasznált vers – a Tavaszi felhők –, illetve az ez alapján létrejött kórusmű, a Bodzavirág születését, megtudhatjuk, hogy a legendás Szigligeti Alkotóházban egyikük (Nemes Nagy) papírra vetett verssorokat csúsztatott be az ajtó alatt a másiknak (Balázs Árpádnak), míg másnap ugyanez fordítva, kotta formájában landol a szomszéd ajtó alatt.
Izgalmas Deák Kristóf költészethez kapcsolódása, aki a taoizmust emeli ki Weöres költészetéből, ami számára különösen meghatározó. Az ő gyermeki énje talán abban csúcsosodik ki, amikor elmeséli, hogy ő nem az Oscar-díjra vágyott igazán, hanem arra, hogy bekerüljön filmje, a Mindenki a nagynevű Arte televízió műsorába. Teljesült az ő kívánsága is. Inspiráló hallgatni alkotói oldalról: ahogy a filmkészítéshez áll, azt, hogy minden munkatársának teret ad, hogy nem azt várja viszontlátni tőlük, amit ő maga kitalált, hanem azt, amit kollégái saját szemszögükből beletesznek. Ez az alázat, kíváncsiság és tapasztalat is hozzájárulhatott, hogy eljutott az Oscarig.
ENIKŐ
Az est vendége még Ács Enikő énekes, aki nem mellesleg Kristóf édesanyja. Az esten négy versfeldolgozás hangzik el, és nem tudok nem Joni Mitchellre asszociálni, olyan gyönyörűen énekli a dalokat. Igazi anya, kellően érzékeny, és talán kicsit szomorú is néha. Ezzel a fajta érzékenységgel, amit ő képvisel a gitárjával és a hangjával, együtt jár ez a fajta szomorúság. (Chet Baker dalai és trombitahangja sem kifejezetten vidámak, mégis nagyon szeretjük azokat.) Közben büszke édesanya is, aki statisztált fia filmjében. A program végén elérkezik a könny-pont számomra: amikor már azt gondolom, hogy „biztonságban” véget ér az este, utolsó dalként elénekli ezt, Weöres Öreganyó dünnyögése című versét – „Majd kérnél tőlem süteményt, de nem ülök a pamlagon: / nedves fű közt lakom, / harmatgyöngy ablakom, / majd megállj, még visszahívnál”. Nem maradt szem szárazon, azt hiszem…
A Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes 100 centenáriumi sorozat következő estje május 19-én szintén a MOMKultban lesz, vendégek: Schein Gábor irodalomtörténész, Molnár Piroska színművész, Rudolf Péter színművész és Járai Márk zenész, énekes.
