+ Irodalom

Bucz Hunor búcsúztatása a Térszínházban

Bucz Hunor

Bucz Hunor Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató, a Térszínház alapító igazgatója 79 éves korában március 3-án hunyt el.

Emlékesttel búcsúztatják a Térszínházban a teátrum márciusban elhunyt igazgatóját: a május 2-i esten Bucz Hunor alakját saját verseivel, novelláival és interjúrészletekkel idézik meg.

Bucz Hunor Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató, a Térszínház alapító igazgatója 79 éves korában március 3-án hunyt el.

„Karizmája, lelkisége, tudása és bölcsessége pótolhatatlan, hiánya hatalmas űr a család, a Térszínház és – talán nem túlzás – a magyar kulturális élet egésze számára”

– olvasható a család és a Térszínház közleményében, amely szerint Bucz Hunor végakaratának megfelelően a Térszínház folytatja a munkát, éltetik az örökséget, dolgoznak a hagyaték feldolgozásán.

Bucz temetése április végén lesz gyermek- és ifjú éveinek helyszínén, Debrecenben, ahol – végakarata szerint – a lehető legszűkebb családi körben, puritán módon helyezik örök nyugalomra.

Szeretnének azonban mások számára is lehetőséget biztosítani a méltó búcsúzásra, ezért május 2-án, hétfőn 19 órakor In memoriam Bucz Hunor címmel a Térszínházban emlékestet szerveznek. Az est végén a művész tisztelői leróhatják kegyeletünket a színházteremben kialakított emlékhelynél. Az elhelyezett virágokat másnap autókonvojjal szállítják Debrecenbe, a sírhoz.

Bucz Hunor szerette volna, hogy nagy létszámú, egyszeri gyászmenet helyett kinek-kinek egy debreceni kirándulással egybekötött, szép és személyes élményekkel teli nap legyen a sírjához való ellátogatás, ezért az emlékesten tájékoztató kártyákat osztanak ki, amelyeken feltüntetik a művész nyughelyét. Ez a tájékoztatás e-mailben is kérhető.

A Térszínház szűkös befogadóképessége miatt a Zichy-kertben felállított sátorban élőben közvetítik a színházteremben zajló eseményeket. A család a Térszínház elérhetőségein az emlékesten való részvételi szándék előzetes jelzését kéri.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top