+ Gondolat

Verebics Ágnes ember nagyságú baromfiai

Verebics Ágnes

Úgy tűnik, Verebics Ágnes kiállításán a testet a baromfiudvar lakóinak teste képviseli. Már csak az a kérdés, hogy a lélek az kié?

Keresés a weben

Verebics Ágnes ember nagyságú baromfiai már első pillantásra meglepik az embert, főleg ha harcias mozdulatlanságban meglátjuk köztük őt is, és ez az élmény számtalan irányba indítja el az ember fantáziáját.

A Pitvar hierarchia című kiállítást legutóbb 2017-ben láthattátok az Ateliers Pro Arts Galéria kiállításán. A művek azóta mit sem vesztettek izgalmas térjelenségükből, ezért most a Librarius olvasóinak is bemutatjuk.

Elsőként Verebics Ágnes mesél a kiállítás létrejöttéről:

A Pitvar hierarchia című sorozat, nagymétertű 1×2 m-es transzparens műanyag fóliákra készült. Erre a hordozóra ebben a méretben már régebben is festettem kb. két méteres emberi ábrázatokat, szemeket, újszülötteket, de régebben a térbe még nem léptem ki velük, csupán a fal elött installáltam, vagy még egy réteg fólia felületet lógattam közvetlenül a kép elé.

A Pitvar hierarchiát úgy terveztem, hogy az ember nagyságú különböző fajtájú harci kakasokat, közönséges házi kapirgálókat, felbőszült tojókat vonultatok fel, amely híven tükrözi a mindenkori társadalmat. A lépték miatt kissé félelmetesen hat az egymást fedő, de a transzparencia miatt mégis egymást átható lényhadsereg. A munka közben voltak félelmeim, hogy azok a felületek, amik a falon nagyon erőteljesen jól mutatnak, majd hogyan hatnak jóval elemelkedve a fehér felülettől, a fehér műteremfal hangsúlyossá tette a gesztusokat.

A Pitvar hierarchiát egy fekete sumatrai kakas ihlette, amely olyan méltóságteljesen szigorúan nézett, mintha mindent érzett volna már, amit csak érezni lehet. Különösebben sosem kedveltem a tyúkféléket, elképesztő sok fajta van és rendkívüli külsővel rendelkeznek, nem véletlen, hogy az ember lekoppintotta a viseletüket, gondolok itt pl. a punkok kakastaréjára.

Verebics Ágnes

Most nézzük meg, hogy a kiállításmegnyitón milyen elméleti hátteret adott Verebics Ágnes kiállításának Bordács Andrea művészetkritikus:

A test a lélek börtöne – írta egykor Platón, majd A lélek a test börtöne kontrázott rá Foucault 2 és fél ezer év múlva. Mindenesetre a test és a lélek közti szoros, elválaszthatatlan kapcsolat mindkettőjük alapállásában benne van.

Úgy tűnik, Verebics Ágnes kiállításán a testet a baromfiudvar lakóinak teste képviseli. Már csak az a kérdés, hogy a lélek az kié? Az emberé vagy az állatoké, melyik jellemzi a másikat. Amúgy a kiállítás címéből is rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy nem puszta állatábrázolásról, nem az ember-állat viszonyáról van szó Verebics esetében, hanem egy állatmesékhez hasonlatos metaforáról az emberi helyzeteket, viszonyokat illetően, a baromfiudvar hierarchiája mintegy az emberi világ hierarchiájaként.

(Úgy tűnik mostanság a tyúkok és kakasok ideje van, lásd Bukta Imre kiállítását is, de talán azon véletlen folytán, hogy a kakas évében vagyunk a kínai horoszkóp szerint.)

*

Ugyan a baromfiudvar, a tyúkok, kakasok a köznyelvben és az irodalomban a középszerűség, a hétköznapiság, az emelkedettől, a költészettől, művészettől távol álló emberek csoportjára utal, nem véletlenül társítja akár Andersen is a földhöz ragadt köznapisággal a baromfiudvart, ahol nincs helye a másságnak, a tőlük sokkal értékesebb, a művészt megtestesítő hattyúnak.

„Ha valaki hattyútojásból kel ki, hattyú marad, ha baromfinép között nevelődik is!”

(Amúgy ajánlom az Andersen meséket újra olvasni s láthatják, hogy a nagy része mintegy a romantika művészének a metaforája)

Ehhez e köznapisághoz képest a különböző régi kultúrák igazán kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a kakasnak és a termékenység miatt a tyúkoknak. A kakas szoláris madár, napistenek attribútuma, mivel hajnali kukorékolása a napfelkeltét jelzi (fény/világosság és sötétség). A maszkulin alapelv, a hírnév madara, a fény, a hajnal, az idő jelképe, valamint az éberségé és a figyelemé.

Kínában a kakas a jang (a férfi princípium) állata (párja a kacsa, a jin állata); tyúkkal együtt a vidéki élet örömeire utal (jin és jang). A kakas és a szerencse fogalma gyakran egybekapcsolódik; az ábrázolásokon a jókívánság jele.

Verebics Ágnes kiállításán az embernagyságú, térbe helyezett kakasok félelmetesen foglalják el a teret, mintegy a nézőkkel is megküzdve a helyért. Ebben a méretben és így elhelyezve még inkább nyilvánvaló, hogy személyek, karakterek megtestesítői. De a régi és új szólásainkban, kifejezéseinkben is megtalálható az emberek azonosítása a baromfiudvar szereplőivel.

A kakasoskodik – mondják az erőfitogtató, konfliktuskereső férfiakra, bár maga a kakasoskodás eleve mintegy az archaikus férfias viselkedés mára már nevetséges megtestesítője. S a nők természetesen ostoba vagy hülye tyúkok, a csinos fiatal nőknek a csirke, csibe, pipi, jó kis pipi – vagy épp a nem fiatalnak a nem mai csirke, buta liba kifejezések „járnak”, sajnos jól ismerjük ezeket.

A kiállításon láthatóan a különböző módon installálva különböző módon reflektál a baromfiudvar szereplőire, azok helyzetére.

Az első termet a hatalmas kakasok, a kakasviadalok szereplői uralják. Amíg a másikban – ebben a tyúkok, csirkék, libák különböző szerepekben. Verebics baromfiudvarának, de különösen a kakasainak a fiziognómiája mintegy Helmuth Plessner-i esszencialista antropológiaként erőteljesen sugallja a személyiségüket. (esszencialista antropológia: az a fajta antropológia, amikor azt gondolják, hogy a külső meghatározza a személyiséget)

A kakasviadalok számos kultúrkörben ismertek, napjainkban a távol-keleten különösen nagy hagyománya van, persze illegálisan. Szinte minden országban rendeznek illegális kakasviadalokat, maga Verebics Ágnes is látott ilyeneket, de akik nem jártunk arra, a híres etnográfus Clifford Geertztől olvashattunk a kakasviadalok társadalmi szerepéről a Mély játék: Jegyzetek a bali kakasviadalról című írásában.

A kakasviadal a Balin élő emberek versengéseit mutatja meg. A férfiak többsége sok időt tölt el kedvenceivel. A legtöbben életük nagy részét a kakasuk ápolásával, tanításával töltik. Úgy fürdetik, mint a kisgyereket, ha győztes, akár minden nap. Az udvarokban, a magas falú kerítések mögött a kakasokat vesszőkalitkában tartják, és úgy helyezik el, hogy a nap-árnyék optimális egyensúlya mindig megmaradjon. A kakasviadalon nők nem találhatók, ez is jelzi, a kakas a férfiasság jelképe. Az utcán látható guggoló férfiak általában a kakasukat ugráltatják, hogy erősödjön a lábuk.

Geertz felfogásában a kakasviadal mély játék, ez azt jelenti, hogy a tét olyan magas, hogy automatikusan tönkreteheti a résztvevőket. Annak magyarázatára, miért vesznek mégis részt benne a baliak, Geertz úgy értelmezi a bali kakasviadalt, mint a státuszhierarchia kifejlődését és a státuszversengés színhelyét:

”A kakasviadal, és főleg a mély játék, elsődlegesen nem más, mint státuszkapcsolatok dramatizálása.”

Emellett arra is szolgál, hogy a résztvevők kifejezzék egy csoporthoz való tartozásukat, sőt a kakasviadal a társadalmi ellentétek legdirektebb és legnyíltabb kifejezője is. Ugyanakkor azonban Geertz szerint a bali kakasviadal a társadalmi szenvedélyek bemutatására szolgáló metafora is. Mint mondja:

„A kakasviadal, ha tetszik, értelmező funkciót tölt be: mert a kakasviadal a bali emberek olvasata bali tapasztalatokról, egy történet, melyet önmaguknak önmagukról mondanak.”

Verebics kiállításán az óriási kakasok eleve adják a státuszversengés érzését.

De mi újság a szelídebb vizeken és vajon tényleg szelídebb-e? Valójában nem szelídebb, de a hierarchia, a dráma és az agresszió kevésbé letisztult és átlátható formában van jelen.

Persze a festményeken is láthatunk kakasokat, de erőfitogtató tyúkokat is. Verebics baromfiudvarán mintegy punkszubkultúrát látunk, ami egyrészt vicces, másrészt az előbb említett agressziónak is a képe (arra most ne térek ki, hogy ez valójában mennyire releváns a punk=agresszió párhuzam).

A brutalitás persze nemcsak az egyes egyedek közt lép fel, hanem mondjuk pont velük szemben, ahogy a finom vasárnapi ebéd feltehetően nem szeretne vasárnapi ebéd lenni. A baromfiudvar lakóival szembeni agresszó legjobb kifejeződése a latexviseletes szadomazo kinézetű liba, mely valójában a brutális libatömés során vele szembeni szadizmust testesíti meg. Ez a kép számomra a leginkább megtestesíti az egyszerre humoros és tragikus baromfilétet.

A kiállítás, pontosabban Verebics képei alkalmat adnak arra, hogy esszencialista antropológusként a külsejük alapján személyiséget kreáljon a néző az egyes állatoknak, s akár azon gondolkodjon, hogy melyikükkel tudna azonosulni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top