+ Ajánló

Romantikus történetet adnak ki Robert Schumann újrarendezett dalai

Robert Schumann

Robert Schumann újrahangszerelt dalai nagyzenekari dimenziókat, színeket, mélységeket kaptak. Sőt, még egy vadonatúj dalciklus is összeállt!

Keresés a weben

Robert Schumann életrajzából sok apró részlet él a köztudatban. Házasságának története például annyira regényes, mintha valamelyik kortárs művészbarátja találta volna ki. Clara Wieck apja, Friedrich Wieck nem akarta a zeneszerzőhöz adni a lányát, ezért az akkor még csak jegyespár közösen perre ment ellene. A bíróság engedélyezte a házasságot, amelyet 1840-ben meg is kötöttek, és amely egy igazán gyümölcsöző közös élet és munkakapcsolat kezdete lett a két művész között.

Hogy csak egy példát említsünk: Robert, mielőtt elvette Clarát, kizárólag zongorára komponált, és abban, hogy hirtelen szinte áradni kezdtek belőle a dalok, valamint a mindenféle kis- és nagyzenekari művek, minden bizonnyal nagy szerepe volt a feleségétől érkező inspirációnak. Sajnos, mint tudjuk, a házasságuk így sem tartott sokáig: a szerelmesregényt felváltotta a rémregény. Roberten elhatalmasodott egy, a korban még feltérképezetlen mentális betegség, így végül egy korabeli elmegyógyintézetben – ahová saját maga kérte felvételét, hogy biztosan ne bánthassa Clarát és a gyerekeiket – hunyt el alig negyvenhat éves korában.

Rövid élete ellenére is hatalmas és csodálatos életművet hagyott hátra; dalciklusainak, dalgyűjteményeinek száma például meghaladja az ötvenet. A világ minden táján játsszák is ezeket, többnyire úgy, ahogy Robert Schumann annak idején megírta: szólistával, zongorakísérettel. Alexander Schmalcz, aki a Lipcsei Egyetem professzora, emellett maga is népszerű zongorakísérő, nemrég azonban mert ennél nagyobbat álmodni, és a szokásosnál jobban belenyúlni a Schumann-örökségbe. Egyrészt teljesen újrahangszerelte a dalokat, amelyek így zenekari dimenziókat, színeket, mélységeket kaptak. Másrészt pedig hat teljesen különböző dalciklusból válogatott ki kilenc dalt: a legkorábbiak 1840-ben, a legkésőbbiek 1852 körül készültek.

Robert Schumann

Bázeli Kamarazenekar. Fotó: Lukasz Rajchert

A német romantikus költők verseire írt zeneművek nyilván nem véletlenül kerültek pont így egymás mellé. Ha megnézzük a szövegeket, egész kis történetet adnak ki, látványosan kirajzolódó érzelmi ívvel. Minden akkor kezdődik, amikor leszáll az este, elmosódnak a körvonalak, végre szabad folyása lehet a magány keserű könnyeinek. A romantikus lélek a természetbe vágyik, fájdalmát és sebezhetőségét talán csak a virágok értik meg igazán, és azt is csak ők hallják, amikor néha-néha még elsuttogja elvesztett szerelmének nevét. Mind a kilenc szöveg más és más, de mindet áthatja a szabadság forró szeretete, a menekülés a fullasztó társadalmi konvenciók elől. A sok különböző elemből Alexander Schmalcz tulajdonképpen egy vadonatúj dalciklust állított össze.

A dalokat Matthias Goerne előadásában hallhatjuk nemsokára a Müpa színpadán. A népszerű, világszerte foglalkoztatott baritonnak a német romantika a specialitása: a Schumann-projekt előtt legalább ilyen alaposan foglalkozott Schuberttel, de énekelt Brahmsot, Wagner-operákat, Beethovent és sok minden mást is. A kritikusok főleg a hangterjedelme, valamint a beleélő-beleérző képességei miatt dicsérik, merthogy Goerne nemcsak egy helyben állva elénekli a dalokat, hanem az egész testét belevonja az előadásba. Gesztikulál, a zenével együtt mozog, a dalok érzelmi töltetét igazán megéli, és a közönségben is fel tudja ébreszteni ugyanezt. Alexander Schmalcz-cal sokszor dolgozott már együtt, és a kritikákból az is kiderül, milyen jól tudnak kapcsolódni egymáshoz a színpadon. Mindeközben Goerne hihetetlenül alázatos művész, egy interjúban például ezt mondta:

“Az anyanyelved mutatja meg, ki vagy és mit tudsz. Szerencsés vagyok, a megfelelő országba születtem ahhoz, hogy a német dalrepertoárt adhassam elő, de soha nem mennék francia nyelvű országba, hogy Debussy, Ravel vagy Poulenc műveit énekeljem, mert tudom, hogy a közönség nem lenne elégedett.”

A magyar hallgatóság azonban így sem marad francia művek nélkül, ugyanis a Bázeli Kamarazenekar három további művet is belecsempészett a programba. Debussy, Roussel és Gounod mindhárman egy-egy “apró” művel képviseltetik magukat: két Kis szvitet és egy Kis szimfóniát hallhatunk tőlük, amelyek mintegy kiegészítik a német dalciklust. Így talál egymásra a színpadon két korszak, két ország, és főleg Matthias Goerne énekhangja a kamarazenekar pompás hangzásával.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top