+ Tudomány

Vak és gyengénlátó látogatóknak szóló kiállítás nyílik a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

A hallható és tapintható interaktív tárlat célja, hogy a vak és gyengénlátó emberek számára is megismerhetővé váljanak az univerzum csodái.

fotó: pexels

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban március 13-án ingyen látogatható a Tapintható Univerzum című kiállítás; az egynapos tárlaton 90, tapintható, domborított, egyedileg fejlesztett modellen keresztül ismerhetik meg a vak és gyengénlátó látogatók a Naprendszer égitesteit.

A kiállítás anyaga, amelyet a Bakonyi Csillagászati Egyesület hozott létre, a Svábhegyi Csillagvizsgáló közreműködésével most Budapesten is megismerhető lesz. A hallható és tapintható interaktív tárlat célja, hogy hiánypótló módon a vak és gyengénlátó emberek számára is megismerhetővé váljanak az univerzum csodái.

A Tapintható Univerzum program megalkotóinak célja az volt, hogy a hagyományos távcsöves ismeretterjesztés mellett, azzal egyenértékű csillagászati bemutatót dolgozzanak ki vak és gyengénlátó emberek számára.

A tapintható makettek és modellek legyártására a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai dolgoztak ki  tematikát, amely részletesen bemutatja a Naprendszert: 77 darab, 3D nyomtatással előállított modell készült el, amelyek 46 égitestet mutatnak be azok érdekes felszínformáival együtt. A nyomtatott elemek mellé további kilenc, egyedileg készített, kézzel formázott modell is került. A 86 modell mellett 3 valódi meteoritot és egy becsapódások során képződő, úgynevezett tektitet is megtapogathatnak a látogatók.

A bemutatott meteoritok közül az egyik az argentin Campo del Cielo-hullás egy 3,5 kilogrammos példánya, a másik az amerikai Canyon Diablo vasmeteorit. Utóbbi érdekessége, hogy elkészült mellé az általa vájt arizóniai Barringer-kráter is, tapintható formában. A vasmeteoritoknak nemcsak a tapintásuk vagy a súlyuk, hanem az illatuk is érdekes, ezért kerültek bele a tematikába.

A program minden látogató számára díjmentes, azonban regisztrációhoz kötött. A makettekhez tartozó hanganyagok maximális élvezéséhez NFC vagy QR-kód olvasására alkalmas okostelefon szükséges, fülhallgatóval. Bővebb információk a kiállításról a www.svabhegyicsillagvizsgalo.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top