Amennyiben bárki is kételkedni mer abban, hogy tündérek valóban léteznek, annak felhívnám a figyelmét a cottingley-i esetre. 1920-ban történt ugyanis, hogy két fiatal lány, a kilencéves Frances Griffiths és a tizenhatéves Elsie Wright, akik unokatestvérek voltak, a fent nevezett yorkshire-i falu szélén sokszor játszottak együtt az erdőben, mígnem egy nap azzal a kéréssel fordultak Elsie apjához, hogy adja nekik kölcsön a fényképezőgépét, mivel tündérekkel találkoztak, és szeretnének erről bizonyítékot hozni. Az apa egyetlen szavukat sem hitte, de azért kölcsönadta az aparátot. Az előhívott felvételek az amatőr fotográfust továbbra sem győzték meg, ám a felesége, aki a spiritizmus buzgó művelője volt, azonnal elhitte, hogy a lányok igenis valódi, eleven tündérekkel találkoztak. Így kerültek a szenzációt keltő fotográfiák végül Sir Arthur Conan Doyle kezébe. A hírneves író az első világháborúban elveszítette a fiát, és ennek a traumának köszönhetően fordult szintén a spiritizmus felé. Hogy a lényegre térjek: Sir Doyle felkereste a lányokat, és újabb képeket kért tőlük, amiket meg is kapott, majd a szakértőkkel alaposan megvizsgáltatott. Miután kiderült, hogy a fotókat semmiféle trükkös módszerrel nem manipulálta senki, az író hitelesnek fogadta el a tündérek létét bizonyító fényképeket, és ezen hite mellett haláláig kitartott.
Akkor hát kérdem én; ezt tudva jómagam mégis miként állhatnék be a tündérek létét tagadók közé? Ki vagyok én Sir Arthur Conan Doyle-hoz képest? (Aki szerencsére már nem élhette meg, hogy 60 évvel később a két idős hölgy nyilvánosan beismerje: a tündéreket maguk készítették papírból, és ezt csak azért nem merték oly sok éven át bevallani, mert magukat is megdöbbentette és kissé meg is ijesztette, hogy a felnőttek milyen erős hittel fordultak feléjük.)
Na ugye! A tündérek igenis köztünk élnek.
Ha pediglen a tündérek valóban léteznek, akkor bizonyára titkaik is vannak. Így aztán már azon sincs mit csodálkozni, hogy a Móra Kiadó – mely régóta a mesevilág ármányos, furmányos, tekervényes rejtélyeinek állhatatos leleplezője – most egy olyan kötettel állt elő, amelyik a fent nevezett apró lények legizgalmasabb titkairól rántja le a leplet.
Első pillantásra megállapítható, hogy ez a könyv rendkívül szép. Ez persze nem is csoda, mert szinte biztosra vehetjük, hogy az illusztrátora, Claudia Bordin maga is járt Tündérországban. Figurái egyszerre légiesek, könnyedek, vidámak és kedvesek, ráadásként varázslény létükre is híven követik a modern divatot, így aztán egyikük sem tűnik idegennek.
Miután az olvasó kap egy adagot a titokzatos varázsporból, ami lehetővé teszi számára, hogy bejusson Tündérországba, máris elindul a nagy kaland. A könyv szereplői közvetlenül az olvasóhoz szólnak, kézen fogva kísérve őt ezen a varázslatos világon. A cél pedig nem más, mint hogy megtudjuk, miként élnek, mivel foglalkoznak manapság a tündérek.
A tündérológiában járatlan emberek például álmodni sem mernék, hogy a tündér iskolában éppúgy szakirányt kell választani, ahogy nálunk az egyetemeken. Sokféle tündér létezik, és mindegyik valami mással foglalkozik. Van, akit az állatok, másokat a növények, vagy épp az időjárás érdekel. Ők aztán mindent tudnak arról, amire felügyelniük kell. Az olvasó első kalauza, a Havaska névre hallgató kicsi tündér például leginkább a hóval és a szivárvánnyal szeret bíbelődni. El is magyarázza mindjárt, miként keletkezik az egyik és a másik, bebizonyítva, hogy varázslat bizony egyikhez sem kell: az egész színtiszta természettudomány.
A rövid, egyszerű nyelvezettel írt, sok kedves rajzzal illusztrált fejezetekből a Tündérországba látogató olvasó megtudhatja azt is, miként lehet természetes anyagokból különböző festékeket előállítani, hogyan tudhatjuk meg egy kidőlt fáról, hogy hány éves volt, mire jók a fűszerek és az erdei gyümölcsök, vagy épp a mezei virágok. Ezután érkezünk az állatokat gondozó, felügyelő tündérek közé, majd nyomban a megízlelhető varázslat, a gyümölcsitalok és a méz csodavilágába.
Aki érdeklődik a tündérek titkos világa iránt, annak őszintén ajánlom ezt a kedves kis kötetet.
my normal comment is